Pesti Srácok

Nem lesz béke Szíriában, a fegyverek döntenek mindenről

null

A Hezbollah szerint nincs kilátás politikai rendezésre a szíriai válságban, amelyet tovább bonyolítottak az Egyesült Államok és Oroszország között fokozódó feszültségek – közölte kedden a libanoni síita fegyveres szervezethez közelálló al-Akbár című hírlap.

„Nincs kilátás politikai megoldásra... a végső szó a csatamezőn hangzik el”

– idézte a libanoni hírlap a Hezbollahot irányító Haszan Naszrallah sejket.

PestiSracok facebook image

– vélekedett Naszrallah. A Hezbollah Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjét támogatja fegyveres erővel az immár hatodik éve zajló polgárháborúban. Damaszkusz egy másik szövetségese, Irán is a békefolyamat helyett nyíltan a katonai megoldás mellett tette le a garast. Ali Samkáni, az iráni nemzetbiztonsági tanács vezetője kedden kijelentette, hogy a kormányerők ostromolta Aleppó sorsáról egyedül az

„erőszakos konfrontáció”

dönthet. Az észak-szíriai város lakói szerint a légicsapások valamelyest alábbhagytak az előző napokhoz képest. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet úgy tudja, hogy legalább 11 ember életét követelték kedden a bombázások. A nap folyamán azonban nagyszabású szárazföldi offenzívát indítottak négy fronton is a szíriai kormányerők Aleppó lázadók uralta negyedei ellen. A szíriai állami televízió szerint a hadsereg bevette al-Farafira negyedet Aleppó óvárosában. Jelenleg aknamentesítési munkálatok zajlanak az aleppói citadella tőszomszédságában lévő kerületben – tette hozzá a híradás.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.