Pesti Srácok

Nagyobb területeket metszett le az izraeli hadsereg Szíriából

null

Az Aszad-rezsim bukásával még nem vált egyértelművé, hogy mi vár Szíriára a közeljövőben. Annyi azonban biztos, hogy minden játékos, aki megtette a téteket a térségben, most igyekszik behúzni a hasznot is. Így természetesen Izrael is azonnali terjeszkedésbe kezdett a Golán-fennsíkről indított csapataival.

Mivel az ország éppen összeomlik, a vezetését pedig éppen "diverz dzsihadisták" veszik át, Szíria jelenleg a szabadrablás geopolitikai megfelelőjén megy keresztül. Iránon és Irakon kívül ugyanis mindenki, aki támogatott valakit, vagy részt vett a polgárháborúban igyekszik minél nagyobb kármentést végrehajtani, esetleg szert tenni némi haszonra.

Az oroszok már az új, átmeneti kormánnyal egyezkednek a kikötőik és katonai bázisaik megtartásáról. A kurdok már saját országban gondolkodnak, miközben éppen népírtják őket az iszlamisták. Izrael pedig terjeszkedik. A zsidó állam a Golán-fennsíkon elhelyezkedő állásaiból kiindulva északi és déli irányba is elindította csapatait:

Forrás: Telegram
PestiSracok facebook image

Amint a fenti képen látható, az IDF csapatai Északon egészen a Hermon-hegyig jutottak, ahol már ki is alakították a védelmi állásaikat. A hegyről pedig nem csak szemmel, de tűz alatt is tudják tartani mind Szíria, mind pedig Libanon jelentős területét. Tel-Aviv ezzel két legyet ütött egy csapásra: új támaszpontot biztosított a Hezbollah ellen, valamint olyan pozícióba juttatta tüzérségét, ahonnan szükség esetén bármikor lőhetik Damaszkuszt, ha esetleg az új szír kormány terroristáskodós kedvébe kerülne:

Az izraeli tüzérség által belőhető terület

Persze a tüzérségi állások az abszolút légifölénnyel rendelkező izraeli hadsereg számára önmagukban nem jelentenek sokat. Az már annál inkább, hogy a Hermon-hegy magaslatait nem látják az IDF radarjai, s ennek köszönhetően eddig kiváló helyszínt biztosított minden terrorista csoportnak, akik éppen Izrael területére szerettek volna lőni.

A terjeszkedés valószínűleg itt, vagy legfeljebb egy-két további magaslat elfoglalása után meg fog állni, az azonban már biztosra vehető, hogy az Aszad-rezsim bukása után nem Tel-Aviv lesz az egyetlen, aki szakít majd magának egy-egy darabot az országból.

Fotó: Telegram

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.