Pesti Srácok

Davos – Médianéző Központ: Soros György most is politikai befolyást akar vásárolni

Davos – Médianéző Központ: Soros György most is politikai befolyást akar vásárolni

Soros György most is politikai befolyást akar vásárolni – hangsúlyozta a Médianéző Központ igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

– hangsúlyozta Boros Bánk Levente, akit arról kérdeztek, hogy Soros György csütörtökön, Davosban a bevándorlási terve után meghirdette a globális oktatási tervét. Az elemző szerint Soros György ahelyett, hogy cáfolná politikai ellenfelét – Orbán Viktor miniszterelnököt –, inkább őt erősíti. Orbán Viktor is megmondta, hogy Soros György egy maffiaszerű hálózatot üzemeltet szerte a világban, amelynek révén be akar avatkozni egyes országok belpolitikájába. A Médianéző Központ igazgatója kifejtette: Soros György manapság arról beszél, hogy negyven éve kezdte politikai filantróp pályafutását, és most élete nagy projektét szeretné megvalósítani, különféle eszközöket próbál felhasználni, hogy kiterjessze politikai befolyását. Most a Nyílt Társadalom Alapítványán keresztül egymilliárd dollárt fektet be oktatási hálózatába, amellyel rátelepül az oktatásra, felvásárol magának oktatókat, hogy kineveljék a világnézetével egyező hallgatókat. A szakértő szerint a Soros-hálózattal szemben az európai egyetemek hálózata képes felvenni a versenyt.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki az elemző, aki szerint a nyíltan, demokratikusan megválasztott politikai vezetőknek tájékoztatnia kell a nyilvánosságot arról, hogy itt egy milliárdos akarja politikai akaratát érvényesíteni.

Forrás: MTI; Fotó: Origo

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.