boros bánk levente
Császár Attila, 2006 őszének legendás riportere kapta a Jótollú Magyar Újságíró díjat
Ötödik alkalommal adták át a Jótollú Magyar Újságíró Sajtódíjat a Nézőpont Intézet konferenciáján, amit idén Császár Attila, a Magyar Televízió, az MTVA, a Hír TV és az Echo TV legendás riportere, szerkesztő-műsorvezetője vehetett át. Az eseményen a Sajtószabadság Magyarországon 2023 című médiaelemzését is bemutatta az intézet. A konferencián felszólalt Dr. Koltay András, a Médiatanács elnöke, Dr. Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint a Nézőpont Intézet vezetői is. Az előadók részletesen tárgyalták a hazai és európai médiumok helyzetét, a szólásszabadságot, valamint azt, hogy a közösségi média hogyan alakítja át a társadalmi életet. Az európai balliberális média 10 éve azt harsogja, hogy nincs sajtószabadság Magyarországon. Ennek ellenére az intézet elemzése szerint az ellenzéki médiumok száma 13 év alatt szinte a duplájára nőtt.Nézőpont Intézet: az Egyesült Államok elnökét minden reggel tájékoztatják a titkosszolgálati munkáról
Az Egyesült Államok elnökét minden reggel tájékoztatják a titkosszolgálati munkáról – mondta a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában, arra utalva: egybevág a nemzetközi gyakorlattal az, hogy Magyarországon a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a jövőben a Miniszterelnöki Kabinetirodához tartoznak majd.Megpróbálták eltussolni a Jobbikban a szexuális erőszak ügyét a közelgő választások miatt
A Jobbikban a szexuális erőszak ügyét – vélhetően a közelgő választások miatt – megpróbálták eltussolni. Érdekes kérdés, hogy a párt elnöke tudott-e erről, és ha igen, akkor miért nem tett valamit és a történteknek miért nem lett személyi következménye – jegyezte meg Boros Bánk Levente az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.Boros Bánk Levente: mi lenne itt, ha az ellenzék megnyerte volna a választást és most kormányzati pozíciókon veszekednének?
Pártállástól függetlenül sóhajtott fel az egész ország április 4-én reggel, amikor végérvényesen realizálódott minden magyarban, hogy Orbán Viktor és a kormánypártok vezethetik tovább hazánkat, Márki-Zay Péter vezényletével pedig az összeborult ellenzék a politikai kispadra csücsülhet le. Boros Bánk Levente azonban feltette a kérdést: vajon mi lenne itt, ha megnyerték volna a választást és most kormányzati pozíciókon veszekednének?Nézőpont Intézet: A nyugati média túlnyomórészt ellenségesen fordul Magyarország felé
A nyugati média túlnyomórészt ellenségesen fordul Magyarország felé – derül ki a Nézőpont Intézet ma bemutatott, 2021-es nemzetközi médiaelemzéséből. Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára szerint az egyetlen lehetséges megoldás: saját kommunikációs stratégiával megbontjuk ezt a monolitot, és így lehetőség nyílik arra, hogy elmondjuk a véleményünket.Csak akkor kapjuk meg az uniós pénzt, ha a Soros-szervezetek léphetnek az ügyészség helyébe? – Plebejus Polbeat Boros Bánkkal
A Plebejus Polbeat legutóbbi adásában Boros Bánk Levente politológus, a Médianéző Központ igazgatója volt Huth Gergely és Stefka István vendége a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, ahol többek között arról is szó esett, hogy mekkora fricska a brüsszeliták orrára a gyermekvédelmi témában is meghirdetett népszavazás. Az unió ugyanis már ott tart, hogy addig nem folyósítanák a Covid-helyreállítási alap támogatásait, amíg a magyar kormány nem engedi meg, hogy az LMBTQ-lobbi az iskolákban garázdálkodjon, illetve nem fogadja el, hogy a bíróságokon az ügyész szerepét NGO-k is átvehessék, azaz a közvádat olyan Soros-szervezetek képviselhessék, amelyek már eddig is ott sündörögtek az igazságszolgáltatás körül, többek között a bírók érzékenyítő tréningjeinek megszervezésével. Innentől fogva viszont nem a kormánnyal, hanem a magyar néppel lesz vitája az EU-nak.Íme a bizonyíték a baloldali sajtó médiatúlsúlyáról
Egy kormánykritikus lap buktatta meg a magyar sajtószabadság körüli hisztit, amikor arról írtak, hogy a nem kormánypárti lapokat többen veszik. Ezt igazolta a Médianéző Központ elemzése, amely pontos adatokat közölt a magyar sajtóra vonatkozóan.Új tulajdonosa van a Médiapiacnak
A kéthavonta megjelenő újságot Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója vásárolta meg. Boros Bánk Levente politológust egyértelműen a jobboldalhoz sorolja eddigi közéleti tevékenysége, mégis egy független, szakmai lapot szeretne a megújult Médiapiacból – tudta meg a Magyar Nemzet.Boros Bánk Levente: A választók el fogják utasítani azt a hamis koalíciót, amely csak a hatalomra törekszik
Koncz Zsófia borsodi időközi országgyűlési képviselő-választáson elért győzelme azt jelzi, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága az egész országban stabil – mondta a Médianéző igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. Boros Bánk Levente szerint a választás kimenetele elsősorban a kisebb ellenzéki pártoknak volt fontos, míg Gyurcsány Ferenc pártjának gyakorlatilag minden eredmény jól jön.Ajánljuk még