Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Deák Dániel politikai elemző, aki az izraeli kémszoftverrel történt állítólagos lehallgatásokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldali média először tényként közölte, hogy a kormány végzett lehallgatásokat, majd mindezt feltételes módú megfogalmazásra változtatta, tehát a hírt közlő médiumok is elismerik, hogy nincsenek konkrét bizonyítékok az izraeli kémszoftver ügyében.
Deák Dániel szerint ez azért lényeges, mert kiderült, hogy a kormány ellen megfogalmazott vádak semmilyen módon nem bizonyítottak, amit a hírt folyamatosan napirenden tartó médiumok is elismernek. Az elemző szerint nem mellékes, hogy a liberális média meglepően összehangolt módon tálalta az ügyet.
Nemzetbiztonsági ügy
Hangsúlyozta azt is, hogy nemzetbiztonsági területről van szó, nyilvánvaló, hogy ilyen ügyekről a kormány részéről semmilyen konkrétumot nem mondhatnak. Antal Attila politikai elemző, egyetemi tanár szerint beszédes, hogy az emberek részéről nincs érdemi reakció egyfajta apátia tapasztalható, mintha a társadalom hozzászokott volna az állandó megfigyeltséghez.
Forrás: ATV/Mandiner; Fotó: ATV-képernyőfelvétel
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS