Pesti Srácok

Deák Dániel: az oltásellenességgel csak saját magukat lövik lábon a baloldali politikusok

Deák Dániel: az oltásellenességgel csak saját magukat lövik lábon a baloldali politikusok

Komoly pofon lesz a járvány elleni védekezést hátráltató és az oltások ellen hergelő baloldal számára, hogy Magyarország oldhatja majd fel a leghamarabb a korlátozásokat az Európai Unión belül – nyilatkozta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, aki kiemelte, hogy a közvélemény-kutatások szerint a baloldal oltásellenes hangulatkeltése ellenére is folyamatosan növekszik hazánkban az oltási hajlandóság. A szakértő úgy véli, az ellenzék a magyar egészségügyi szakemberek támadásával is lábon lőtte magát.

– közölte Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, akit a baloldali pártok, elsősorban a Demokratikus Koalíció oltásellenes kommunikációjáról kérdezett a Magyar Nemzet. A szekértő a lapnak megerősítette: a baloldalon belül Gyurcsány Ferenc pártja emelkedik ki a leginkább az oltásellenes hangulatkeltésben.

PestiSracok facebook image

– emlékeztetett Deák Dániel, aki szerint az, hogy Gyurcsány Ferenc az elmúlt napokban már sokkal visszafogottabban nyilatkozott a keleti oltóanyagok kapcsán, annak a stratégiának a része, hogy a baloldal vezetőjeként igyekszik kvázi-miniszterelnöki szerepet felvenni.

– fejtette ki az elemző.

– mondta Deák Dániel, és példaként említette, amikor a kínai oltást már megkapó Sváby András az ATV stúdiójában Rónai Egonnal egyetértésben arról beszélt, hogy a legjobb oltás a már beadott oltás, és nem szabad válogatni a vakcinák között.

– hangsúlyozta az elemző. Deák Dániel szerint azt is fontos kiemelni, hogy amikor a baloldali politikusok az orosz és kínai oltóanyagokat támadják, akkor elsősorban nem a kormányoldalt, hanem azokat a magyar szakembereket támadják, akik mind a két keleti oltóanyagot biztonságosnak és hatékonynak találták.

– vélekedett a szakértő. A XXI. Század Intézet vezető elemzője emlékeztetett rá, hogy januárban még az orosz vakcinát támadta a baloldal, majd miután már Angela Merkel is az oroszoktól kért segítséget, és sorra kezdtek el tárgyalni a tagállamok Oroszországgal, ma már a kínai oltóanyaggal szemben hergelik az embereket.

– fejtette ki Deák Dániel, és hozzátette, hogy ezért nem meglepő, hogy egyre több tagállam elkezdett tárgyalni Kínával is az oltóanyagbeszerzésről.

– tette hozzá a szakértő, arra reagálva, hogy a baloldal azt sugallja: a kínai és orosz vakcinával beoltottak nem utazhatnak majd az uniós országokba.

– fejtette ki Deák Dániel, amikor arról kérdezte a Magyar Nemzet, hogy az ellenzék azért támadja a kabinetet, mert nem kötött le egy decemberre ütemezett Moderna-szállítmányt.

– mondta a Magyar Nemzetnek az elemző, aki szerint ennek lesz köszönhető, hogy Magyarország oldhatja majd fel a leghamarabb a korlátozásokat az Európai Unión belül.

– prognosztizálta Deák Dániel.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?