Mint ismert, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nemrégiben egy történelmi hasonlattal élve többek között arról beszélt, hogy szerinte Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos. A főigazgatóra ezek után össztűz zúdult a balliberális oldalról: a “mindig független” Mazsihisz például még közleményt is adott ki, hogy mély felháborodásának adjon hangot.
A heves tiltakozás különösen annak fényében igazán érdekes, hogy ugyanezek az orgánumok, szervezetek és liberális megmondóemberek, akik most hevesen tiltakoznak, még két hónappal ezelőtt semmilyen kivetnivalót nem láttak abban, hogy a Jobbik jelöltje milyen antiszemita kijelentésket tett – már az ellenzéki összefogás idején. Az egész ellenzék Karácsony Gergely vezetésével egy emberként kampányolt és szurkolt Szerencsen annak a Biró Lászlónak, aki pedig nyilvánosan tetűcsúszdásoknak nevezte az izraeli turistákat, a fővárost pedig egyszerűen Judapestnek hívta. Persze ez csak egy példa a sok közül, ami a közelmúltban nem érte el a balliberális oldal ingerküszöbét.
Demeter Szilárd a következőképpen reagált a már említett Mazsihisz-közleményre:
A Holokauszt, és mindaz, ami a XX. században történt a zsidósággal, kisajátíthatatlan. Mindannyiunk közös öröksége. És mindannyiunk közös felelőssége, hogy soha többé ne forduljon elő még csak hasonló sem Európában. A hangsúly jelenleg a hasonlón van. Európában, pontosabban az Európai Unióban ma a “nyílt társadalom” eszméjének égisze alatt az illegális migrációt támogatják. A migránsok többsége muszlim. Az EU hangadói, élükön Soros György spekulánssal gyakorlatilag új antiszemitizmust importálnak – attrocitások, zsidók életét veszélyeztető terrortámadások tömkelege bizonyítja ezt az elmúlt évekből.És jelenleg nem csak a zsidók vannak veszélyben. A jogállamiság gumifogalmával, a szolidaritás és tolerancia fogalmainak kiforgatásával minden olyan polgár veszélybe kerül, aki a zsidó-keresztény kultúrán alapuló többezer éves európai életformát szeretné megőrizni. Ezt az életformát most támadják. Azzal, hogy például a lengyeleket és a magyarokat ki akarják taszítani az “európaiak” köréből (anélkül, hogy tudnánk, pontosan mit is értenek az európaiság fogalma alatt), gyakorlatilag azt a gesztust ismétlik meg, mint amikor zsidókat előbb másodrendű polgároknak minősítették, majd kivetették a politikai közösség tagjai közül (erről Hannah Arendt ír igen okosakat). 75 évvel Auschwitz után ott tartunk, hogy a liberális mainstream nettó náci logikát működtet. Ez valóban elfogadhatatlan. És én nem is fogadom el. Azt szeretném, hogy Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa maradjon mind a zsidó-, mind a keresztény magyarok számára.
Tisztelettel, Demeter Szilárd
Nemrégiben közleményt adott ki a nagy vitát kavart cikke kapcsán Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője, amelyben visszavonja a publicisztikáját:
Függetlenül attól, hogy mit gondolok az igazamról, és függetlenül attól, hogy az Alaptörvény által garantált vélemény- és szólásszabadságot ahogy eddig is, ezután is védeni fogom, a Sor(o)s című publicisztikámat ezennel visszavonom. A Facebook egy Kertész Imre-idézet miatt letiltott három napra, onnan nem tudom törölni a posztot, tehát a Facebook-oldalamat törlöm
– írta Demeter Szilárd. A főigazgató így folytatta:
Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét. A közeljövőben ehhez tartom magam.
Forrás: MTI; Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS