Pesti Srácok

Dílere lakásában házkutatást végző rendőröktől akart drogot venni egy férfi

Dílere lakásában házkutatást végző rendőröktől akart drogot venni egy férfi

A budapesti rendőrök egy kábítószer-kereskedő elfogását követően tartottak kutatást a díler lakásán, amikor a gyanútlan "vevő" érkezett. Egy közúti ellenőrzés során szúrták ki a dílert, akinél később házkutatást tartottak. Ekkor a díler egyik vevője is megjelent a lakásnál és a neki ajtót nyitó nyomozótól szeretett volna marihuánát vásárolni. Marihuánát nem kapott, helyette a rendőrök elfogták, és mintavételre előállították.

A VII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei közúti ellenőrzés miatt állítottak meg egy autót 2020. június 2-án éjjel, az Izabella utcában. A járőrök az ellenőrzéskor az autó utasterében marihuánaszagot éreztek, ezért a három utasnak átnézték a csomagjait és a ruháikat. Az egyik utas, a 35 éves C. Dániel táskájának átvizsgálásakor több, kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök, az autóban ülő két másik férfi pedig elmondta a rendőröknek, hogy nem sokkal korábban kábítószert fogyasztottak. A járőrök mindhárom férfit elfogták, és előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A nyomozók C. Dániel táskájában közel fél kilogramm marihuánát, valamint 30 gramm kábítószergyanús anyagot, mérleget, dohánypapírt és 150 ezer forintot találtak. A férfi lakásán ezt követően a nyomozók kutatást tartottak, ahol további kábítószereket foglaltak le; több, mint egy kilogramm marihuánát, valamint 28 gramm kábítószergyanús anyagot.

A rendőrök a C. Dánielnél tartott kutatást követően széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek során kiderítették, hogy a 35 éves férfi a 40 éves budapesti Sz. Balázstól vásárolta a kábítószert. Az erzsébetvárosi nyomozók a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Kábítószerbűnözés Elleni Osztály munkatársaival közösen, június 3-án délután, egy Murányi utcai lakásban elfogták Sz. Balázst. A díler lakásán tartott kutatás során a rendőrök egy kilogramm marihuánát, valamint kábítószer értékesítéséhez használt precíziós mérlegeket, simítózáras tasakokat, mobiltelefonokat és közel 600 ezer forintot foglaltak le. A rendőrök intézkedésekor a díler egyik vevője is megjelent a lakásnál; V. Viktor a neki ajtót nyitó nyomozótól szeretett volna marihuánát vásárolni. A gyanútlan vásárlót a rendőrök elfogták, és mintavételre előállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 35 éves C. Dánielt és a 40 éves Sz. Balázst kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.