Pesti Srácok

Dirk Gerkens: Habony Árpádnak semmi köze a TV2-höz

Dirk Gerkens: Habony Árpádnak semmi köze a TV2-höz

A TV2 vezérigazgatója a botrányok ellenére elégedett a csatorna nemrég kinevezett hírigazgatójának munkájával, és szerinte korábban is világos volt, hogy erre a feladatra Kökény-Szalai Vivien a legalkalmasabb ember a piacon. Dirk Gerkens a Népszabadságnak adott interjúban azt is mondta, hogy elégedett a kereskedelmi tévé eredményeivel, és eszébe sem jutott lemondani. Habony Árpádot okos embernek tartja TV2 első embere, de nyomatékosította, Habonynak nincs befolyása a TV2-re.

A kereskedelmi tévé vezérigazgatója büszke a TV2 hétvégi eredményeire, különösen azért, mert a most adásba küldött műsorok, köztük a Nagy Duett vagy a Showtime már annak a műsortervezésnek az eredményei, amely már az új stábnak köszönhető – magyarázta az interjúban. Dirk Gerkens szerint a pénteki napok még mindig gyengék, de dolgoznak ezen is. Azt szeretné, ha egész évben a TV2 nyerné a hétvégi nézettségi versenyt, hétközben pedig záruljon az olló a két tévétársaság között.

Állítólag a tulajdonos, Andy Vajna is türelmes egyelőre az eredményekkel kapcsolatban, mert tudja, hogy "a tévés üzlet nem sprint, hanem maraton, Vajna türelmes üzletember" – fogalmazott. „Amióta átvettem a cég vezetését, egyszer sem láttam, hogy idegeskedne a TV2 ügyei miatt” – reagált Gerkens arra a felvetésre, hogy Andy Vajna állítólag nem nézi jó szemmel az új hírigazgató munkája körüli botrányokat.

PestiSracok facebook image

A vezérigazgató azt mondta: nemcsak a tulajdonos, hanem ő maga is elégedett Kökény-Szalai Viviennel, és biztos benne, „hogy irányba állítja majd a TV2 hír- és aktuális műsorait. Ugyanolyan eredményes lesz a tévés munkája, mint amilyen sikereket a média más területén elért. Ne felejtsük el, hogy a Szalai által korábban irányított magazin, a Story úgy tudta növelni az eladott példányszámát, hogy közben a nyomtatott sajtó haldoklik. Ez fontos szempont volt a kinevezésekor” – tette hozzá.

Dirk Gerkens szerint az a céljuk, hogy a Tények nézettsége az utolsó negyedévben elérje az RTL Híradóét. Ismertette, amikor átvették a TV2 irányítását, átbeszélte Andy Vajnával az új szervezeti struktúrát, végigmentek a vezetői posztokon, és Szalai neve már akkor a listán volt. „A fő kérdés az volt, hogy milyen típusú tévét szeretnénk, milyen irányba vigyük el az infotainment műsorokat. Stratégiai döntés volt, hogy ezeknek a műsoroknak elsősorban a szórakoztatásról kell szólniuk. Számomra világos volt, hogy erre a feladatra ő a legalkalmasabb ember a piacon” – közölte.

Megkérdezték az egykoron a konkurens RTL Magyarországot vezető Gerkenst tájékoztatták-e előzetesen a Pukli Istvánról és Juhász Péterről szóló riportokról. Azt válaszolta: hagyja szabadon dolgozni a munkatársait, ahogy az RTL-nél sem, most várja, hogy ilyesmiről informálják. A felháborodást okozó anyagokat megnézte, de szerinte a körülöttük kialakult hisztéria jobban meglepte, mint maguk a riportok.

A TV2 vezérigazgatója állította, hogy Habony Árpádnak nincs befolyása a csatornára, a miniszterelnöki főtanácsadót okos embernek tartja, de a Facebookon még nem jelölték be egymást.

"Az egyik ellenzéki párt elnöke (Szigetvári Viktor, az Együtt vezetője – a szerk.) azt állította, hogy együtt látott minket Habonnyal és Tiborcz Istvánnal (a kormányfő vejével – a szerk.). Valóban egy térben tartózkodtunk, de én nem velük tárgyaltam, egy másik asztalnál reggeliztem" - nyomatékosította Gerkens.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.