Pesti Srácok

DK: A nyár közepéig minél több közös polgármester-jelöltről kell megállapodni

DK: A nyár közepéig minél több közös polgármester-jelöltről kell megállapodni

A Demokratikus Koalíció azt sürgeti, hogy az ellenzéki pártok és a civil szervezetek a nyár közepéig minél több közös polgármester-jelölt személyében állapodjanak meg. A DK frakciószóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az EP-választás megmozdította az országot, mert Budapest mellett számos másik városban is olyan szavazati arányok alakultak ki, amelyek azt jelzik, hogy a Fideszt le lehet győzni.

Gréczy Zsolt pártja nevében üdvözölte, hogy az ellenzék sok településen nemcsak közös polgármester-jelölteket támogat, de az egyéni képviselőjelöltekről is meg tudott állapodni.

- jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy az LMP Pécsett nem támogatja az ellenzék közös polgármesterjelöltjét, azt felelte: bízik abban, hogy a párt megváltoztatja a véleményét és csatlakozik a megállapodáshoz.

PestiSracok facebook image

Újabb kérdésre azt válaszolta: az Európai Parlamentben a DK-nak és az MSZP-nek közös nemzeti delegációja lesz. Ez nem azonos a két párt bármiféle egyesülésével, de fontos, hogy az öt magyar politikus közösen tudja képviselni a nemzeti érdekeket - közölte. Hozzátette: az előző EP-ciklusban is volt közös nemzeti delegáció, a két szocialista és a két DK-s képviselő akkor is együtt dolgozott. Határozottan cáfolta azt a hírt, hogy a DK és az MSZP egyesülne, és az új pártnak a DK-s Dobrev Klára, valamint a szocialista Tóth Bertalan lenne a két társelnöke.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.