Pesti Srácok

Dobrev Klára a keblére ölelte Karácsony Gergelyt

Dobrev Klára a keblére ölelte Karácsony Gergelyt

Dobrev Klára és Karácsony Gergely most már nyíltan ölelkeznek a hatalom megszerzése céljából, hiszen a DK, az MSZP és a Párbeszéd hosszútávú stratégiai megállapodást kötött. Ez pedig azt jelenti: Gyurcsányék diktálják hivatalosan is a tempót. A baloldal kampányrendezvényén pedig összeborult a nagyvad és felettese, úgyhogy végérvényesen is lezárták azt a lózungot, hogy nem Gyurcsány Ferenc a főnök.

A hétvégén közös kampányindító rendezvényt tartott a DK, az MSZP és Párbeszéd, amelyen többek között Karácsony Gergely főpolgármester és a DK árnyék-miniszterelnöke, Dobrev Klára is felszólalt. Az eseményt követően Dobrev Klára videót tett közzé a közösségi oldalán, amelyben elmondta, hogy ő és Karácsony Gergely az Orbán-rendszer első napjaitól kezdve a szavazóik mellett állnak, közösséget építenek, programot írnak, országot járnak, várost vezetnek és képviselik a magyarok érdekeit az EU-ban.

– mondta Dobrev, majd hozzátette:

PestiSracok facebook image

A Demokratikus Koalíció politikusa szerint ezt jelenti ellenzékinek lenni.

A videó itt tekinthető meg.

Forrás: Mandiner; Fotó: TikTok

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.