
Nagyon elgurulhatott a pöttyös Jason Crow coloradói demokrata képviselőnél, aki valamilyen furcsa véletlen okán úgy érezte, hogy mindenképpen Magyarországra kell látogatnia. A háborúpárti politikus magyarországi látogatása idején pedig természetesen merő véletlenségből éppen a dollárbaloldal önjelölt vezetőjével, Dobrev Klárával találkozott, és a dollármédia képviseletében a Telexnek és a 444-nek adott interjút.
Az orosz hadsereg 60 százalékát elpusztították az elmúlt másfél évben. A szankciók működnek, nyomást gyakorolnak Putyinra
– fogalmazott a 444.hu-nak adott interjújában a demokrata képviselő. A nyíltan háborúpárti politikus magyarországi látogatása kapcsán portálunk is beszámolt róla, hogy David Pressman amerikai nagykövet szervezésében a Gyurcsány-pártot képviselő Dobrev Klárával találkozott.
MÉG TÖBB SZANKCIÓT
Az amerikai politikus az interjúban egyértelművé tette, hogy álláspontja szerint még több szankcióra van szükség Oroszországgal szemben, és azok betartását is hatékonyan ellenőrizni kell. Hangsúlyozta, hogy az ukránok hősies harcot vívnak, de szükségük van a szabad világ támogatására. Jason Crow a CNN közvélemény-kutatásának eredményét is megkérdőjelezi, sőt, kifejezetten cáfolta, miszerint az amerikaiak 55 százaléka nem támogatja, hogy a Kongresszus további segélyeket szavazzon meg Ukrajnának. Crow azt mondta, számos olyan közvélemény-kutatást látott, amelyek alapján az amerikaiak többsége egyetért Ukrajna támogatásával. A demokrata képviselő esélytelennek látja, hogy a háború tárgyalóasztalnál érjen véget, ahogy azt is, hogy Oroszország is szerepet kapjon a háború utáni biztonsági berendezkedés megalkotásában.
A háború egyetlen oka, hogy Putyin úgy döntött, megszállja Ukrajnát. Csak a hatalmat tiszteli, és csak akkor hagy valamit abba, ha megállítják
– fogalmazott. Jason Crow aggodalmának adott hangot, amiért a magyar kormány azt kommunikálja, hogy a NATO-tagállamok felelősek a háború kirobbanásában, mert provokálták Oroszországot, Amerikát pedig kifejezetten ellenségnek állítja be. Crow úgy vélekedett, hogy a tárgyalásos rendezéshez szükség lesz az európai országokra és az Egyesült Államokra is. Szerinte egyébként három dologra lenne szükség ahhoz, hogy véget érjen a háború:
- Az orosz hadsereg lefokozása, ami harci erejének csökkenését eredményezi.
- A szankciók hatékonyak és betartandók legyenek, ami megakadályozza, hogy az oroszok feltőkésítsék a hadigépezetüket.
- Az Ukrajnával kapcsolatos biztonsági biztosítékok köre.
Az amerikai képviselőház demokrata képviselője egyébként Ukrajna uniós és NATO-tagságát is támogatja.
Forrás: 444.hu; Fotó: opensecrets.org
Zelenszkij a köcsög
2023-09-03 at 15:21
Egy újabb amerikai buta. ostoba, idióta, amerikai mintapéldány.
Matu
2023-09-02 at 22:21
Nagy a tárgyi tudás a liberális iskolarendszerben, az már bizonyos! Ő a sokadik megmondóember, akinek gyenge gyanúja sincs, hogy melyik két országról beszél. Ha semmi mást nem nézne meg (nem mondom, hogy tudja fejből, de nézzen utána!) csupán Ukrajna és Oroszország népességét, akkor már sejthetné, hogy mekkora hadserege lehet egyiknek is, másiknak is. Oroszország haderejének a hatvan százalékát elpusztították, de még mindig képesek erősen ellenállni az ukránoknak, sőt, jut még itt-ott hadgyakorlatra is néhány ezer emberük??? És ezek vannak döntési helyzetben…
Vízöntő
2023-09-02 at 13:59
“Az orosz hadsereg 60 százalékát elpusztították az elmúlt másfél évben. A szankciók működnek, nyomást gyakorolnak Putyinra”
Na ezeknek a marháknak a súgóit kellene megkeresni és együtt az összest falhoz állítani géppuskákkal szembe!
Az emberi faj túléléséért!
ZakarZoltán
2023-09-02 at 13:43
HüjeDedós
Dodo
2023-09-02 at 13:20
Szerintem valamilyen “ideológia túltolása” karrier tényező a világban. Édesanyám a Kádár rendszerben “véresszájú kommunistáknak” hívta ezeket az embereket. Számtalan példa van erre, hogy csak egyet említsek itthonról: Pankotai Lili.
csakafidesz
2023-09-02 at 12:28
El ne felejtsem Putyin felülmúlja Jézust is a meghalások és feltámadások számában. Minden második napon meghal és két nap múlva hivatalosan közlik, hogy kutya baja.
Kiss Gyula
2023-09-01 at 23:54
Ennyire nem szabadna megsértődnie chlárikának Putyinra, aki visszautasította, amikor a ferki felajánlotta szopcsira.
Kiss Gyula
2023-09-01 at 23:53
Ez a háború is olyan mint a covid volt egy szempontból.
Előhoz minden retardált pincebogarat.
2 ÉNAKI
2023-09-01 at 19:59
Az Ukrán hadsereg 60% a pusztult el es nem az Orosz katonákból halt meg 60 %. Dobrev amit szeretnétek,azon csámcsogtok.
Gokhlayeh
2023-09-01 at 19:44
setti
Nem mi fogadtuk, hanem a présember, meg a bolgár tehén.
Gokhlayeh
2023-09-01 at 19:42
Hálás vagyok neki.
Elég szar napom volt, de ezen a károgásán most röhögök.
Na pisszentek egy seritalt.
Lel
2023-09-01 at 19:05
és zselé lesz az orosz elnök,vagy neeeem?….
setti
2023-09-01 at 18:55
Muszàj nekunk ilyen szemét felforgato demokratàt fogadni? Nem lehet rovid uton kirugni?
khm
2023-09-01 at 17:19
Mit csodálkozunk?
Ez egy madár. Mert a varjú (crow) is az.
Tudományos libsizmus
2023-09-01 at 16:57
Ahogy tartja a kezét, onnan lehet tudni, hogy hazudik. A színpadias metakommunikáció.
Kerekferke
2023-09-01 at 16:30
Ez is tájékozatlan, mint minden liburnyák.
Az orosz hadsereg tegnap háromszor is elpusztult, egyszer Moszkvánál, másodszor Szentpétervárnál, majd várható, hogy megint Berlinben.
Mára virradóra, kakas szóra Putyin negyedszer is feltámadott.
Bizony, mondom, feltámadott.
Bidennek meg valóban csak a porhüvelye kóvályog a világban, mint libafos a levegőben,
csak a szelleme jár kísérteni Washingtonba.
Ezek a puszta tények.
Aki vitatja, az fogja be a száját.
Ungarn über alles !
2023-09-01 at 16:24
csodálatos dolgokra képes a söpredék ha összegyűlik…
Cuki
2023-09-01 at 16:23
A szankciók segíthetnek-e a béke elnyerésében? A jelentés szerint nem valószínű
A gazdasági hadviselés nemcsak azért nem működik, mert bántja azokat az embereket, akikről azt állítja, hogy segít, de a diplomácia útjába is állhat.
…
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma által 2021 októberében közzétett szankciós politika áttekintése kimutatta, hogy az elmúlt két évtizedben Washington 933 százalékkal nőtt a szankciók alkalmazása.
…
…az Egyesült Államok eleve soha nem volt hajlandó feloldani a szankciókat. Máshol Washington szankciókkal kapcsolatos kommunikációja homályos volt, és homályban hagyta a célpontokat azzal kapcsolatban, hogy mi vezethet a visszafordításhoz. (…) Anélkül, hogy tisztáznák, miért szankcionálták őket, és mit tehetnek a tőzsdéről való törlés érdekében, a célpontokat kevéssé ösztönzik arra, hogy engedményeket tegyenek a segélyért cserébe. Egy diplomata szerint az amerikai tisztviselők számára a szankciók feloldásának lehetősége nélkül tárgyalni olyan, mintha „pókereznénk valaki más pénzén”.
https://responsiblestatecraft.org/2023/08/29/can-sanctions-help-win-peace-according-to-this-report-not-likely/
Cuki
2023-09-01 at 16:12
„Ahogyan Zelenszkij őszintén és azonnal elmondja, Ukrajna nem maradhatott volna fenn Amerika és szövetségeseink nélkül” – mondta Blumenthal. „De ellentámadása messze nem biztos siker. Végül csak úgy veszít, ha Amerika kihúzza a dugót.”
A Washington Post nemrégiben arról számolt be, hogy az amerikai hírszerzés megállapította, hogy Ukrajna ellentámadása nem fogja elérni fő célkitűzését, vagyis Oroszország Krím felé vezető szárazföldi hídjának elszakítását. A következtetés ellenére az Egyesült Államok arra készteti az ukrán parancsnokokat, hogy keményebben lépjenek fel a csatatéren, és arra panaszkodnak, hogy Ukrajna túlságosan „kockázatkerülővé vált”.
Az ellentámadást megelőzően a Discord kiszivárogtatásai és más médiajelentések azt mutatták, hogy az Egyesült Államok nem hiszi el, hogy Ukrajna jelentős területeket szerezhet vissza. A Biden-adminisztráció azonban továbbra is szorgalmazta a támadást, és elutasította a tűzszünet ötletét.
Cuki
2023-09-01 at 16:12
Blumenthal szenátor: Az Egyesült Államok „megéri a pénzét” Ukrajnában, mert az amerikaiak nem halnak meg
aladin
2023-09-01 at 16:12
Jason Crow te hülye gyerek, az ukrán hadsereg meg 100 %-a, ugyan úgy maradt. Talán a simlis korrupt Biden családnál tanultál politikát mert úgy néz ki. Nem kéne inkább Hawaii és Florida katasztrofával foglalkozni és segiteni, inkább mint ukrajnát. Mindenütt kifütyülték és szidalmazták az agybeteg Biden elnöködet.
Mézga
2023-09-01 at 16:12
A frissen behívottakkal együtt kb 1.8 – 2 milliós lehet(ett) az orosz hadsereg. Akkor állítása szerint .1 – 1.2 millió halt meg. Na ekkorát Még az Ukránok sem hazudtak. Minden egyes nap legalább 2000 katonának kellett ehhez meghalnia a háború kezdete óta.
Ezek már nagyon kétségbeesett szavaknak tűnnek.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-09-01 at 16:10
Ez is hülye szegény, nem vérszegény! 🤣🤣🤣🤣
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-09-01 at 16:05
Nagyon derék dolog, hogy Ukrajnát fel akarja vetetni az EU-ba (népies kifejezés: más hímtagjával verni a csalánt). Szerintem Ukrajna többet, jobbat, szebbet érdemel: Crow úr intézze el, hogy az USA tagállama legyen. Aztán elkezdhetik nyomtatni a fedezet nélküli dollártrilliókat, hogy felfejlesszék.
Patriot
2023-09-01 at 16:00
Képzelhetjük miféld tanácsokat adhatott ez a címeres ökör, meg a kancsal buzi a bolgártehénnek!
Patriot
2023-09-01 at 15:56
Ennek a crownak meg annyi büdös nagy pofonra van szüksége, amennyi hazugság van a dumájában. Takarodj haza innen hazudozni mocskos féreg!
Cuki
2023-09-01 at 15:43
ez olyan biztos, mint Putyin halála