Pesti Srácok

Dollármilliókból járatja le Soros György Trumpot a koronavírus-járvány kapcsán

Dollármilliókból járatja le Soros György Trumpot a koronavírus-járvány kapcsán

Soros György dollármilliókkal finanszírozza a Demokrata Párt elnökválasztási kampányát négy billegő közép-nyugati államban a The Washington Free Beacon konzervatív politikai lap információi szerint. A magyar kormányt is rendszeresen támadó amerikai milliárdos ezzel szeretné támogatni a demokratákat a koronavírus-járvány kapcsán indított Donald Trump amerikai elnököt lejárató kampányukban. A négy állam, amelyben Trump lejáratásáért kampányolnak, kulcsfontosságúak a Demokrata Pártnak, ugyanis ezeken múlhat az idei elnökválasztás kimenetele.

Nemcsak hazánkban próbál meg segítség és példamutatás helyett politikai hasznot húzni az ellenzék a koronavírus-járvány okozta pusztításból. Sajtóinformációk szerint 5 millió dollárral száll be a demokraták Trump elleni lejárató kampányába a Priorities USA Action (PUA) nevezetű politikai akcióbizottság.

Az amerikai választási rendszerben a politikai akcióbizottságok (political action committee, röviden PAC) egyfajta gyűjtőszervezetként működve felajánlásokat gyűjtenek az indulóknak, amelyeket aztán az általuk támogatott párt kampányának finanszírozására használnak fel. Ennek keretében támogatja a PUA a Demokrata Párt kampányát, amelynek lényege Donald Trump lejáratása, a koronavírus-járvány szerintük hibás kezelése miatt.

Ehhez járult hozzá Soros György egy "szerény" 3 millió dolláros felajánlással egyik saját PAC-ján keresztül. A propagandaanyag 4 billegő államban, Floridában, Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban jelenik meg.

PestiSracok facebook image

A Demokrata Párt anyagi fölénye egyébként jól érzékelhető a kampány során: a demokraták mellett számos nagy adakozó is felsorakozott a középnyugati billegő államokban, pénzzel kitömve az egyébként inkább republikánus többségű területen folyó, agresszív Trump-ellenes kampányt, ezzel gyengítve az elnök szavazóbázisát. A 2016-os eredmények tükrében nem meglepő, hogy a liberális pénzemberek mélyen a zsebükbe nyúltak a középnyugaton, a legutóbbi választásokon ugyanis több, előzetesen a demokraták által nyerhetőnek vélt államban legyőzte Trump Hillary Clintont. Ezt pedig idén nem engedhetik meg maguknak a demokraták.

A demokraták és támogatóik pedig nem is titkolják, hogy minden áron le akarják győzni Trumpot a középnyugaton: a Soros által támogatott politikai akcióbizottság egyenesen kijelentette, hogy legalább 150 millió dollárt akarnak elkölteni a kulcsfontosságú államokban Trump-ellenes kampányra. Ebből eddig 27 millió dollár jött össze, aminek közel ötödét Soros György ajánlotta fel. Az amerikai spekuláns eddig összesen 5 millió dollárt költött Trump koronavírussal kapcsolatos intézkedéseinek lejáratására.

Forrás: The Washington Free Beacon; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.