Pesti Srácok

Donald Trump nélkül vitázott nyolc republikánus elnökjelölt-aspiráns

Donald Trump nélkül vitázott nyolc republikánus elnökjelölt-aspiráns

A republikánus párti elnökjelöltségre pályázó nyolc politikus, köztük Ron DeSantis floridai kormányzó és Mike Pence korábbi alelnök részvételével, de Donald Trump volt amerikai elnök nélkül tartották szerdán este az első hivatalos nyilvános választási vitát.

A Wisconsin állambeli Milwaukee-ban tartott vitán a Republikánus Nemzeti Bizottság feltételeit teljesítő jelöltek vehettek részt, akik legalább egyszázalékos támogatottságot, és megfelelő számú anyagi támogatót tudnak felmutatni.

A mintegy kétórás, a Fox News hírtelevízióban élőben közvetített vitán az amerikai közvéleményt foglalkoztató legfontosabb kérdések merültek fel, így az infláció, a gazdaság állapota, a migráció, a szülők jogai és a terhesség-megszakítás szabályozása, valamint Donald Trump távolmaradása.

Donald Trump, aki a legnépszerűbb a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között, a múlt héten jelentette be, hogy biztos vezetésének tudatában nem szándékozik részt venni a vitákon. A következő elnökjelölti vitát szeptemberben rendezik Kaliforniában, szigorúbb részvételi feltételek mellett.

PestiSracok facebook image

A felmérések szerint Donald Trump 50 százalék körüli támogatottsággal rendelkezik, akit Ron De Santis floridai kormányzó követ átlagosan 15-16 százalékkel, majd Vivek Ramaswamy vállalkozó 10 százalék körüli aránnyal a republikánus szavazók között. Öt százalék alatt marad a vita többi résztvevőjének népszerűsége, így Mike Pence korábbi alelnöké, Nikki Haley korábbi ENSZ-nagyköveté, volt kormányzóé, Tim Scott szenátoré, Chris Christie és Asa Hutchinson korábbi kormányzóké, valamint Doug Burgum kormányzóé.

A republikánus párt elnökjelöltjéről a 2024 első felében tartandó előválasztásokon és jelölőgyűléseken döntenek az Egyesült Államok államaiban külön-külön, majd a végleges induló neve hivatalosan a nyár közepén derül ki Milwaukee-ben, ott, ahol a csütörtöki első vitát tartották.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Alex Wroblewski

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.