Pesti Srácok

Donald Trump vitára hívta Kamala Harrist

Donald Trump vitára hívta Kamala Harrist

Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke kedden elkötelezte magát, hogy vitázni fog Kamala Harris alelnökkel – és azt mondta, hogy „hajlandó” lenne többször is szembenézni vele, írta meg a Politico amit a Mandiner szemlézett.

A következő vitának, amelyet szeptember 10-re terveznek, az ABC News lesz a házigazdája. Trump az elmúlt napokban az inkább konzervatív Fox News-t kérte volna fel a vita megtartására, az ABC-t egy „viccnek” nevezve. Azonban egy keddi sajtótájékoztató során Trump azt mondta, hogy Harris-szel attól függetlenül vitatkozna, hogy az ABC-n vagy a Foxon kerülne sor a vitára, és azt is elmondta, hogy „valójában hajlandó lenne több vitára is”.

– mondta Trump, aki az ABC-t ugyan részrehajlónak tartja a demokraták javára, azonban ő ettől függetlenül el fog menni oda is. Trump és Biden még májusban két vitában állapodtak meg – úgy, hogy a június 27-i vitának a CNN, a másik, szeptember 10-i vitának pedig az ABC ad otthont. Biden katasztrofális teljesítménye a júniusi vitában végül a vezető demokratákat arra késztette, hogy hetekig tartó – és végül sikeres – kampányt indítsanak az elnök ellen, nyomást gyakorolva rá, hogy lépjen vissza a jelöltségtől.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó:

MTI/EPA/Allison Dinner

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.