Négy évre akarnak pénzt adni Ukrajnának, miközben az európai választásokig már csak 5 hónap van hátra – fogalmazott közösségi oldalán Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök X-bejegyzésében hangsúlyozta, lényegében meg akarják fosztani az embereket attól a joguktól, hogy dönthessenek a saját jövőjükről. Miközben az Európai Parlament csütörtöki ülésén elfogadott egy állásfoglalást, ami tartalmazza, hogy a testület keresi a jogi lehetőségét annak, hogy megakadályozzák a Magyarországnak megszavazott 10,2 milliárd euró kifizetését. Ebben nem túl meglepő módon a momentumos képviselőknek is akadt jócskán munkájuk, Donáth Anna szerint egészen vérlázító még a gondolata is annak, hogy Magyarország uniós pénzekhez jusson hozzá.
Újabb támadást indítottak a liberálisok Magyarország ellen – minderről Orbán Viktor miniszterelnök tett közzé bejegyzést az X-en. Ebben úgy fogalmazott:
Micsoda antidemokratikus álláspont! Magyarország nem ért egyet. Ha segíteni akarunk Ukrajnának, akkor tegyük azt az EU költségvetésén kívül és éves szinten! Ez az egyetlen demokratikus álláspont alig 5 hónappal az EP-választások előtt.
-tette hozzá a kormányfő. Az Európai Tanács decemberi ülésén Magyarország nem vétózta meg, hogy megkezdődjenek a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával. Azonban az ukránoknak nyújtott támogatásokról továbbra is folyik a vita. Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy nem elrugaszkodott dolog felvetni annak gondolatát, hogy támogassuk Ukrajnát. Hozzátette: azt azonban ellenzik, hogy a támogatás közös hitelfelvétellel és az unió már meglévő költségvetéséből történjen.
Ukrajna támogatásának tárgyalása legitim beszéd, csak ne verjük szét a költségvetésünket, és ne kelljen közösen eladósodnunk senkivel
– közölte Orbán Viktor.
Nekiment az EP Magyarországnak és Ursula von der Leyennek is
Csütörtökön 345 szavazattal, 104 ellenszavazat és 29 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők aggodalmukat fejezték ki a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok állítólagos magyarországi eróziója miatt, különösen a nemrégiben elfogadott szuverenitásvédelmi törvény révén, amelyet az oroszországi külföldi ügynökökről szóló törvényhez hasonlítottak.
Az EP-képviselők elítélték továbbá a tudományos élettel, az újságírókkal, a politikai pártokkal és a civil társadalommal szemben a források elosztása során állítólagosan alkalmazott rendszerszintű hátrányos megkülönböztetést – írja a Magyar Nemzet.
A közösségi oldalakon olyan bejegyzéseket tettek közzé, melyben sajnálatukat fejezték ki a bizonyos jelentések szerinti manipulált közbeszerzési eljárásokat, a kormány és a miniszterelnökkel kapcsolatban álló szervezetek állítólagos nyilvános vételi ajánlatait, valamint hogy – véleményük szerint – uniós forrásokat használtak fel a kormány politikai szövetségeseinek gazdagítására.
Liberal MEP’s attacked Hungary once again in the @Europarl_EN yesterday. They want to give money to #Ukraine for 4 years, while the European elections are just 5 months away. They essentially want to strip people of their rights to make decisions on their future. What an…
— Orbán Viktor (@PM_ViktorOrban) January 18, 2024
Kijelentették: nem szabad kifizetéseket teljesíteni, ha bármely területen hiányosságok állnak fenn, ezért – mint írták – meg fogják vizsgálni, hogy szükség van-e jogi lépésekre a pénzeszközök befagyasztásának részleges feloldásáról szóló határozat hatályon kívül helyezésére. Megjegyezték, hogy az EP számos jogi és politikai intézkedést alkalmazhat, ha az uniós bizottság megsérti a szerződések őreként és az EU pénzügyi érdekeinek védelmében rá háruló kötelezettségeket.
Magyarország nem juthat pénzhez! Irgumburgum!
Az egyik bukott módosító javaslat Cseh Katalinéktól érkezett, a Renew pártcsalád nevében. Ők bizalmatlansági indítvánnyal fenyegették meg a bizottságot, ha Magyarország számára pénzeket szabadítottak volna fel. A másik bukott módosító a baloldal részéről a magyar soros elnökséget próbálta volna meg elgáncsolni, a Európai Tanácsot szólították volna arra, hogy tegye meg az ehhez szükséges lépéseket. Donáth Anna úgy fogalmazott:
Példátlan állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament, amelyben megtámadta a Magyarország számára befagyasztott uniós források Bizottság általi idő előtti felszabadítását. Nem engedünk Orbán zsarolási kísérleteinek. A Bizottságnak szembe kell néznie az uniós értékeink veszélyeztetésének következményeivel.
– írta az X-en közzétett bejegyzésében.
The European Parliament adopted an unprecedented resolution challenging the Commission’s premature release of frozen EU funds for Hungary. We won’t yield to Orbán’s blackmail attempts. The Commission must face consequences for compromising our EU values.https://t.co/q0MVl9IKbx
— Anna Júlia Donáth (@donath_anna) January 18, 2024
A Momentumról, annak tagjairól tényfeltáró sorozatban rántotta le a leplet a PestiSrácok.hu, a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában címmel megjelent cikkeinket ide kattintva tudják visszaolvasni.A PestiTV-ben pedig Az Ügy című műsorban mutattunk rá arra, kik is valójában a “cuki fiatalok” és milyen érdekek mentén politizálnak.
Az Európai Parlament elfogadta a magyarországi helyzetről és a befagyasztott uniós forrásokról szóló állásfoglalást, de az ahhoz érkezett módosító javaslatok elbuktak.
Az állásfoglalásban felszólítják az Európai Tanácsot és a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket, és állapítsák meg, hogy Magyarország súlyosan és tartósan megsértette-e az uniós szerződés 7. cikkének 2. bekezdése szerinti uniós értékeket. Ezen bekezdés alapján hozható legsúlyosabb intézkedés az érintett tagállam bizonyos jogainak felfüggesztése, beleértve a tanácsban való szavazati jogát is.
Az Európai Parlament megtette a maga részét, most már a tagállamokon múlik, hogy végigcsinálják-e
– fogalmazott Petri Sarvamaa a közösségi oldalán.
The progress in this matter since my petition on January 8, 2024, to strip Viktor Orbán’s voting rights has been remarkable.
In less than a week, I collected 125 signatures of support for my initiative. In ten days, we had formed a European Parliament position on the matter. 2/3
— Petri Sarvamaa (@petrisarvamaa) January 18, 2024
Bíróság elé kerülhet az Európai Bizottság
A határozat kilátásba helyezi az EP részéről egy kereset benyújtását az EU Bíróságán, amiért tavaly decemberben 10,2 milliárd euró támogatást felszabadítottak Magyarország számára.
Így ismét kemény szembeállás alakult ki az Európai Parlament és az Ursula von der Leyen vezette biztosi kollégium között.
Ursula von der Leyen az Európai Parlament szerdai plenáris vitáján elmondta, hogy a magyar kormány teljesítette a pénzek feloldásához szükséges elvárásokat, de a képviselő-testület többségét nem foglalkoztatják a tények. A jogi bizottságot utasítják arra, hogy jogi szakvéleményt kérjenek a feloldott források ügyében. A következő lépés az lehet, hogy a jogi szakvéleményre alapozva kezdeményezzenek keresetet az uniós bíróságon, hogy felülbírálják a döntés jogszerűségét.
Forrás: X-bejegyzés, Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS