A Momentum Európai Parlamenti képviselője a Wagner-csoport lázadásával kapcsolatban írt egy levelet a külgazdasági és külügyminiszternek, amiben a többi között azon méltatlankodott, hogy csak néhány semmitmondó mondattal kommentálta a magánhadsereg akcióját Szijjártó Péter és nem adtak információt az Oroszországban élő vagy oda utazni akaró magyaroknak. Donáth még azt a kérdést is feltette ezzel összefüggésben, hogy egyáltalán fontos-e a kormánynak a magyarok élete. A külügyi államtitkár, Menczer Tamás válaszolt egy Facebook-posztban Donáthnak, amiben elég sok mindenre emlékeztette az “aggódó” politikust, amit figyelmen kívül hagyott.
Június 24-én a Wagner-csoport fellázadt az orosz kormányzat ellen, amit az egész világ döbbenten figyelt. Természetesen Szijjártó Péter is követte az eseményeket, sőt mi több Menczer Tamás azt is elárulta, hogy a külügyminiszter kapcsolatban volt Oroszország miniszterelnök-helyettesével, Oroszország külügyminiszterével és Belorusz külügyminiszterével, vagyis olyan hiteles információi voltak arról, hogy mi történik és mi fog történni, amely információkhoz feltehetően világszinten is kevesek jutottak hozzá. Kiemelte az államtitkár azt is, hogy
Említett telefonbeszélgetésekről Külügyminiszter úr a nyilvánosságot is tájékoztatta. Ha jól értem, Ön ezt nevezi „néhány semmitmondó mondatnak.”
A magyarok életéért aggódó politikust egyébként az elmúlt években tett politikai állásfoglalására is emlékeztette, a háborúpárti álláspontukra, a szankciók melletti kiállásukra és arra, hogy egy olyan emberrel vannak egy oldalon – nevezetesen Gyurcsány Ferenccel- aki szerint, ha valaki nem akar meghalni Ukrajnáért, az egy pocsék ember, aki pedig békét akar az erkölcstelen. Menczer azért emlékeztette erre Donáthot, mert a képviselőnő feltette az a kérdést is a levelében, hogy fontos-e a kormánynak a magyarok élete.
Végezetül az államtitkár megjegyezte, hogy
még egyszer megköszönöm a levelét, amely nyilvánvalóan része annak, hogy Ön át kívánja venni a pártja irányítását, és ezzel kapcsolatban nehézségekbe ütközik. Mint az közismert, a Momentumot nem a jelenlegi elnök irányítja, Ön pedig láthatóan a korábbi elnökkel, Fekete-Győr Andrással van versenyben. Olyan valakivel versenyezni, akinek az egyetlen emlékezetes momentuma az volt, hogy elektromos rollert tisztított a zuhanyzóban, nos, ez frusztrációkat okozhat, ezzel kapcsolatban szeretném a megértésemről biztosítani.
Forrás: Facebook, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS