
A hír igaz: gyermeket várok – erősítette meg Facebook-oldalán a korábbi híreszteléseket Donáth Anna. Az EP-képviselő hozzátette: ezért nem indul újra a Momentum elnöki tisztségéért. Mint portálunk megírta, Donáth Anna mellett Bősz Anett is egy hete jelentette be, hogy várandós.
Korábban a Blikk szellőztette meg, hogy Donáth Anna terhes, de a lapnak adott válaszában még sejtelmesen fogalmazott ezzel kapcsolatban a momentumos politikus. Most pedig Facebook-oldalán jelentette be a nagy hírt.
Csodálatos dolog történik az életemben: anya leszek. Ezzel együtt pedig nagyon sok mindent át kellett értékelnem a személyes és politikai jövőm szempontjából. Arra jutottam, hogy az egyre erősebbé váló, nagy jövő előtt álló Momentum mindennapos elnöki feladatait nem tudnám felelősségteljesen úgy ellátni, hogy közben az anyasággal egy rendkívül izgalmas, de rengeteg ismeretlen kihívással járó feladat elé nézek
– magyarázta döntésének okát Donáth Anna, aki azonban azt ígérte, nem fog eltűnni a politikából, továbbra is tevékeny lesz.
Forrás: Donáth Anna Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Borsmenta
2022-05-11 at 16:21
Előbb vagy utóbb csak megellenek ezek a hazaáruló fèrgek is.
Péter Pál
2022-05-10 at 08:25
A botmixertől esett teherbe ez a kretén picsa????
Minek ennek gyerek, az csak a co2 szintet fogja rontani!
Hol van itt a zöldprogram???
ViAM
2022-05-10 at 06:55
Miután sok fiatalnak összekuszálta a gondolatait, megmérgezte lelküket, ő az eddig általa hirdetettekkel ellentétben a normális, évezredes hagyományokat követve eleget tesz női kötelezettségének, remélhetően eddigi életformáját elfeledve. (Utóbbi csak hiú ábránd.)
sorry
2022-05-10 at 00:29
Kint kellett volna maradnia. Van itt épp elég léhűtő.
Gondolom nem dolgozni jött haza. Inkább azért, amíg a testvérkének van kapcsolata, addig ő is egy kicsit szétnézne ejrópában. A családjával. Állam bácsi pénzén. Így megy ez a fiatal szadeszeseknél.
Nagyika
2022-05-09 at 21:50
Reméljük szülés után egyből elveszik tőle, és rendes emberekhez kerül a gyerkőcke.
László54
2022-05-09 at 20:13
Anya leszek… milyen kár!! Ilyen hazaáruló kretén p……l egy is sok!
ZOZO
2022-05-09 at 20:00
Mi volt az a Momentum vagy inkább ki aki teherbe ejtette ,Cseh katka férje tán? Ha fiú lesz mindjárt egy nyisszantással a köldökzsinórral együtt el lehet intézni a dolgot nem kell várni még megtanul beszélni
tarcsa
2022-05-09 at 19:53
Egyes vagy kettes számú szülő lesz? A nagypapa lesz egyben az apuka is?
NOmentum
2022-05-09 at 19:49
Honnan tudják, hogy gyerek?
Majd a poronty eldönti, hogy milyen identitással azonosul. Én például nem bánnám, ha a gyerek a “kiskocsma” identitást venné fel, mert azt éppen bezárták a faluban.
Angie
2022-05-09 at 19:32
…és mi lesz az ökológiai lábnyomoddal?! Egyezik ez a gazdi elveivel?!
TalEle
2022-05-09 at 19:25
A CSOK-ot majd felveszi, nem?…
moliere
2022-05-09 at 19:05
Remélem, már megvan a számlán a keret az átműtésre. Nappapa transszal még nem csinálta, úgyhogy muszáj.
pölöske
2022-05-09 at 19:04
Akkor lehet ez is a Bősz Anett férjére hasonlít majd ?Mi lesz így a széndioxid kibocsátási tervekkel ?Nem lesz Tartható ,újat kell kérni Brüsszelből legkésőbb a jövő héten!
Ricsipaszta
2022-05-09 at 19:02
Donáth Anna nővérének, Donáth Mirjamnak amúgy félbrazilok a kölkei:
https://index.hu/kultur/2017/12/29/donath_mirjam_interju_kivandorlas_emigracio_new_york-i_magyarok_menjek_maradjak_masok_alma/
https://index.hu/kultur/2018/01/20/aki_kalandvagybol_hazajott_donath_mirjam/
Ez egy ilyen család.
WLM vs blm
2022-05-09 at 18:52
remélem nigger lesz a kis beste.
mutant pig
2022-05-09 at 18:23
Tegnap még a család fogalmát köpködte a komcsiból lett liberós, ma meg már vemhes…
Rebel
2022-05-09 at 18:15
Szerintetek most ő is heherészik cseh katalin botmixerén?
Lady Botmixert kerülje!
2022-05-09 at 17:57
Lépjen ki a politikából. A gyereke jár a legjobban.
Mostanában kerülje a Botmixeres Cseh Katalint, ha jót akar.
Lárifári
2022-05-09 at 17:49
Az apuka egyben a nagypapa is?
Gottwald Zsolt
2022-05-09 at 17:49
“Csodàlatos…. anya leszek!…”
Nem ez Ellen hisztizett ö meg a dràgalàtos pàrtja?!
A nép ne szaporodjon, csak ök, mi!?
Micsoda egy mocskos, gerinctelen banda!
Éva
2022-05-09 at 17:45
Szegény gyerek! Ugyan milyen nemet fog választani magának?? Mert ugye nálunk nem kislányok és nem kisfiúk születnek. Na meg mit szólnak ehhez a meleg barátai, akik most hagyták el az országot?
aladin
2022-05-09 at 17:40
Ès ezek után még létezik olyan hogy kitöl?
dr Mengele
2022-05-09 at 17:35
Ezek együtt törtek be a bősszel egy spermabankba. Lopták a g@cit mert normális fétfi nem nyúl az ilyen ketrecbe való @llatokhoz…
SRS
2022-05-09 at 17:29
Remélem 3 évesen megkezdi a gyerek érzékenyítését, hogy iskolás korára el tudja dönteni a gyerek, hogy fiú, lány, vagy valami egészen más akar lenni.
xx
2022-05-09 at 17:06
Gyereket vár? Ez hallatlan. Mit szól ehhez az LMBTQ lobbi és Botmixer Kata?
Orientál
2022-05-09 at 17:00
Amilyen szexuális támadásos botrányt keltettek pártjuknak az elsumákolásuk által jobbikos Jakabék az nem sok jót jelez előre számukra a jövőben ,teljes ellenzéki párti elvtársaiknak sem tart a jövő sok jót. Nem beszélve a dk-s Gzéczi zaklató nemi bűncselekményéről ,aki Gyurcsányék vissza tettek a dk-s országgyűlési frakciójukba.
Királytigris
2022-05-09 at 16:52
Uncle Ment2022-05-09 at 16:26!
2026 még messze van, úgyhogy addig is, gyűjtsd a legyeket, hogy legyen mit bekapni!
csak tovább a lenini úton Anna elvtársnő
2022-05-09 at 16:50
Csapás-csapás hátán, de kit érdekel, hogy a szarházi Donáth lelkész elvtárs aljas Anna lányával mi lesz.
Aki ennyit ártott nemzetének, az húzza meg magát, ill. takarodjon el szeretett hazánkból.
Ne várjon megbecsülésre, egy olyan ócska tróger, mint valamennyi takonygerincű moslékkoalíciós féreg.
Esvány
2022-05-09 at 16:49
Röviddel ezelőtt még az LMBTQ ideológia volt a vezérelve. Feladta?
Királytigris
2022-05-09 at 16:48
A papa szatír, lánya a leszbika gyereket vár… Gondolom mesterséges megtermékenyítés útján következett be. A további korcsosulás biztosítva! Szegény gyerek, a rossz gének és megfejelve majd a bekövetkező megrontással… szomorú jővő elé néz.
Uncle Ment
2022-05-09 at 16:26
Ha megint kétharmaddal nyer a kormány, bekapom a legyet.
Bressa
2022-05-09 at 16:26
A barátnője teherbe ejtette a felcsatolóssal…
Gonella
2022-05-09 at 16:04
az európaparlamenti mandátumáról mikor mond le?
az nem terhes? nem az bőséggel áldott.
Feri
2022-05-09 at 15:49
Nem lesz egyszerű élete, de kívánom a jövevénynek, csak a jót tanulja el a szüleitől!!!
Az anyaság nagy dolog. A legnagyobb ?
Orientál
2022-05-09 at 15:49
Inkább ami ezeknél a balliberális momentumosoknál által ránk erőszakolni szokásuk operáltassa magát teljesen át férfivé ,de előtt alaposan botmixerelje meg magát.