
A Momentum európai parlamenti képviselője minden elemét támogatja annak az uniós javaslatcsomagnak, amely plusz adókkal terhelné a lakosságot, újabb terheket róna az autósokra és a rezsiköltségeket is emelné. Donáth Anna egy keddi írásában állt ki Frans Timmermans uniós biztos előterjesztése mellett, amit azonban szerdán leszavazott az Európai Parlament többsége. A Mediaworks Hírcentrumának összeállítása bemutatja a csomag kritikus részeit, a momentumos politikus, illetve a Fidesz álláspontját a karbonadó kérdéskörében.
Támogatja a lakosságot terhelő plusz adók bevezetését Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője, aki egy kedden megjelent írásában kiállt az „Irány az 55 százalék” (Fit for 55) elnevezésű javaslatcsomag mellett. Frans Timmermans holland uniós biztos előterjesztése szerint karbonadót kellene fizetnie mindenkinek, aki belső égésű motorral működő gépkocsit használ. Ezen kívül klímaadót is bevezetne a Bizottság holland alelnöke az EU károsanyagkibocsátás–kereskedelmi rendszerének felülvizsgálata révén. Mindez azt jelentené, hogy a legnagyobb károsanyag-kibocsátók, a multinacionális cégek helyett az unió polgárai, köztük a magyar emberek fizetnék meg a zöld átállás árát, növekednének a rezsiszámlák és a közlekedés költségei. Továbbá a minimum-energiadót is támogatja, ami az energiárak befolyásával – tehát drágulásával – ösztönözné a lakosságot arra, hogy minél kevesebb szén-dioxid-kibocsátással járó energiát használjanak.
A javaslatcsomagot szerdán az Európai Parlament többsége elutasította és átdolgozásra visszaküldte a Bizottságnak, de ez nem változtat azon, hogy a Momentum olyan javaslatokat támogat, amelyek jelentősen növelnék a magyar emberek megélhetési költségeit.
Ebben a tágabb kontextusban kell az Európai Uniónak érdemi változást felmutatnia, és a Fit For 55 javaslatcsomag szellemiségében tetten is érhető ez a szándék, hiszen több, a zöld átállást segítő innovatív megoldást is tartalmaz. Először is kiterjeszti a kvótakereskedelmi rendszert új területekre
– fogalmazott Donáth Anna a Mércén megjelent írásában. A Momentum EP-képviselője szerint a Fit For 55 másik fontos pillére az az erőfeszítés-megosztási rendelet reformja, amelynek hatálya alá tartozik az uniós kibocsátás több mint fele. Ide alapvetően azok a szektorok tartoznak, amelyek a lakosság közvetlen fogyasztásával függnek össze, mint például a közlekedés, a fűtés vagy a mezőgazdaság. E területeken a negyven százalékos kibocsátás-csökkentés a kitűzött cél. A csomagban szerepel a minimum-energiaadó terve is, ami az uniós szintű kibocsátáscsökkentés teljesen új eleme lenne.
Ez az eszköz az energiaárak befolyásolásával ösztönözné a fogyasztást a minél kevesebb kibocsátással járó energia használatára
– állapította meg a cikkben Donáth Anna, de azt nem tette hozzá, hogy ez a befolyásolás gyakorlatilag áremelést jelent. A politikus egyes javaslatokat – kerozinadó, kvótakereskedelem ingyenes kibocsátási engedélyeinek kivezetése, belső égésű motoros autókat kivonása – még előrébb hozna. Mint kifejtette, több területen is könnyedén lehetne hatásosabbá tenni a tervezett intézkedéseket. Ez érint egyrészt időrendi kérdéseket, hiszen a csomag több módosítása is csak 2030-ban vagy utána lép hatályba: ilyen például a kvótakereskedelem ingyenes kibocsátási engedélyeinek a kivezetése 2036-ban, de az uniós kerozinadó is csak 2032-ben lépne hatályba.
Sőt, a „Fit for 55” alapján 2035 után nem lehetne többé belső égésű motoros autókat forgalomba helyezni az EU-ban, de ezt a célt már magától is bevállalta több nagyobb autógyártó
– fogalmazott Donáth. Szerinte ezeket a célkitűzéseket évekkel előrébb lehetne és kellene hozni; ez csupán politikai akarat kérdése.
Másrészt pedig ambiciózusabb céltartományokat is kitűzhetne az EU, például a megújuló energiaforrások felhasználásában 40 helyett 50 százalékot is ki lehetne tűzni, a technológia rendelkezésre áll már
– állapította meg a Momentum EP-képviselője.
Forrás: Origo ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Janó
2022-06-11 at 11:29
Ezt a moslék haza árulót már régen falhoz kellet volna állítani, a Cseh Katalinnal, Dobrev bolgár növel, Újhelyi Pistával együtt mert ezek már olyan sok kárt okoztak az országnak liber senkiházi ország parazitái…
Ezek szerint
2022-06-11 at 11:09
Donáth mindent támogat, ami megélhetési romlásba viszi a magyarokat, de semmit, ami a megélhetésünk javát szolgálná.
Neki megéri a percent, amit kap érte. Barinője a 4,8 mrd.-dal lehet, hogy jobban járt, de az a birka sem normális, amelyik hagyja magát ennyire csontig megnyirni.
Theo
2022-06-11 at 00:55
Szemétláda.
Remélem Brüsszelbe vonattal jár, nem repülővel!?
A gyerekkel meg majd biciklizve jár bevásárolni az esőben.
Merthogy nekünk ezt kínálja.
Ja, csak nekünk? Tudja ez a nő h mit csinál? Normális?
vélemény
2022-06-11 at 00:11
Ismét hallat magáról a lepukkadt “híres” szellemi, erkölcsi nyomoronc,aki rendületlenül képviseli a vele egyívású szavazóit és nagy elánnal árulja a Magyar Hazát.
Az elhárító szolgálatok új vezetői hoznak-e vajon friss vérkeringést és eredményességet – többek között – a politikában aktívak nemzetellenes tevékenységének a leleplezésében, nyilvánosságra hozva az árulók tevékenységét és az attól való elzárásukat?
László54
2022-06-10 at 21:15
Ócska libsi p…a az EU-s. fizetésért támogatnák mindent,rohadt vemhes tehén büszke lehetsz a tetves apádra!!
lesi
2022-06-10 at 20:04
várjatok csak jön még szebb idő a ribancra
TalEle
2022-06-10 at 19:32
Az egész Donáth család mindig is a külföldi érdekek kiszolgálója volt, mitől lenne más ez a hazaáruló f@szopó?
Vélemény
2022-06-10 at 17:02
Nekem is adjanak annyi fizetést mint Donáth Annának!….valószínű, hogy én is végzek olyan értékes munkát mint Donáth Anna!
na4
2022-06-10 at 16:35
HP, húzzon a sunyiba! Remélem addigra már EU sem lesz.
Fekete Kutya
2022-06-10 at 16:22
Persze ,2035 -re kitiltják ,tényleg? Itt röhögni kell! Ezek azt sem tudják hogy holnap mit fog csinálni nem hogy 2035-ben!
ág
2022-06-10 at 15:33
Aki felcsinálta őt, legyen boldog vele nyugaton, de a magyar határt soha többé ne merje átlépni, ha itthon minden rossz, bezzeg nyugaton….
Ungarn über alles !
2022-06-10 at 15:16
egy 7,62-es lyukkal a felsőharmadának közepén sokkal csinosabb lenne ez a pofika !
khm
2022-06-10 at 14:36
Meglepődött valaki?
Orientál
2022-06-10 at 13:49
Donát a balliberálisok és zöldek együtt azért vannak az eu-s parlamentben hogy az adózó és a nyugdíjas emberekkel fizettessék meg a balliberálisok és zöldek a cégek és vállalatok környezetszennyezésüket ,és akik már amúgy is multimilliárdosok azok még gazdagabbak lehessenek.
1 Enaki
2022-06-10 at 13:45
Donàt! Ismered e a magyarok Szòzatàt? HAZÀDNAK RENDŪLETLENŪL LÈGY HÌVE ÒH MAGYAR. Nem ismered,de annàl inkàbb būszkèlkethetsz az ÀRULÒ szòval. Mit èrzel akkor,amikor az adòra szavazol? TE MAGYAROK SZÈGYENE,ÀRULÒJA.
Torockó
2022-06-10 at 13:44
A júdáspénz sok mindenre kötelez…
Logikus
2022-06-10 at 13:43
Persze, hogy támogat minden ballib marhaságot, hiszen ez neki jelent plusz bevételt meg a hasonszőrű bandájának.
szégyenteljes képviselőnek nevezett féreg
2022-06-10 at 13:37
Donáth Anna elvtársnő egy nemzetáruló és népellenes aljas gazember.
Híven követi a tróger Donáth László “lelkész apját”, a nőket taperoló szarházi maszopost.
Az ilyen nyikhajokat mielőbb el kell távolítani szeretett hazánkból a szarkupac Csehkatkával és a többi takonygerincű liberális féreggel együtt.
Ezeknek a baloldali szemétládáknak első Hugyosgyurka zsoldjának a megszolgálása ugyanúgy, mint az EU-nak nevezett gittegylet jellemtelen kretén vezetőinek, élén a főf…szfej Timmermans idiótával.
Matu
2022-06-10 at 13:28
Olyan szerencsés ez a nő! Hatalmas pénzeket keres és sem felelősség nincs rajta, sem gondolkodnia nem kell! Időnként zagyva nyilatkozatokat ad, amibe beleszövögeti a még nálánál is hibbantabbak ötleteit és ezzel letudta a fárasztó munkáját. Álom-meló…
api01
2022-06-10 at 13:16
Most komolyan, ez a hülye picsa képes normális ésszel gondolkodni ?
Csak kérdezem.
ViAM
2022-06-10 at 13:15
Ha tényleg gyermeket vár D. A. gondol a jövőjére?! Vagy azt hiszi, ő mindig fenn lesz a mókuskerékben? Téved!
Lacus
2022-06-10 at 13:05
Először is azzal mi fog változni? Márpedig ha nem változik semmi, akkor csak egy újabb lenyúlás az idióta csorda házatájáról! Ezt a ferdehajlamút pedig a régi világban elégették volna boszorkánynak nyílvánítva, ma megbecsült tagja a gendermajmok világának.
varga eszter
2022-06-10 at 13:03
Horváth Piroska Rózsa2022-06-10 at 12:25
Amennyire én képbe vagyok, Magyarország erejéhez, lehetőségeihez képest tesz a ZÖLDÍTÉS érdekében, nem is keveset. Amúgy ha ennek az embernek nemigazán nevezhető képződménynek mondjuk a minimál béről kellene élnie, vajon akkor is ilyen elkötelezetten támogatná az emberek továbbnyomorítását?
Nem hiszem.
K
2022-06-10 at 12:44
Donáth Anna bármilyen adót támogatna ha azt Brüsszel javasolja, és bármilyen adót (pl.:extraprofit adó) ellenezne ha azt a magyar kormány javasolja.
Már régen meg kellett volna szüntetni állampolgárságát, és ki kellett volna utasítani az országból.
A Nagy Testvér figyel téged
2022-06-10 at 12:38
Ne fialj bazmeg! Szennyezed a környezetet, CO-t termel, élelmiszert fogyaszt, stb! Nagy könnyebbség a földgolyónak ha nem terheled vele! Ha a nagyapjára hasonlít majd, akkor vizuális környezetszennyezést is elkövetsz vele! A szellemit nem is említem!
Horváth Piroska Rózsa
2022-06-10 at 12:25
Ez a hülye picsa, akkor is támogatná újabb és újabb adókat, szankciókat, ha minimálbérből élne? Remélem, előbb utóbb megtapasztalja.
Mirti
2022-06-10 at 12:16
ez hibbant sötét agyu liba eltakarodhatna a közéletből !!!
Naprózsa
2022-06-10 at 12:13
Támogatná a bármiadót? Azt a mindenit, hogy meglepődtünk!