
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a cseh csapattal a vasárnapi barátságos mérkőzésen.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Sallai Roland 52. percben lőtt góljával szerzett vezetést, majd bő tíz perccel később Vaclav Jurecka egyenlített Lang Ádám röviden hazafejelt labdája után. A nemzeti együttes immár nyolc találkozó óta veretlen. Az olasz szakvezető Horváth Krisztofer személyében újoncot avatott a Puskás Arénában.
A magyarok legközelebb október 14-én a szerb csapatot fogadják az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, melynek G csoportjában tíz ponttal az élen állnak.
Az első perctől érezhető volt, hogy a felek barátságos mérkőzést vívnak egymással, mert a játékosok nem óvatoskodtak, a labdaszerzések után azonnal támadásba lendültek. Ennek megfelelően mindkét csapat ígéretes akciókat vezetett, a védelmek azonban többnyire állták a sarat, az egyetlen kivételt Sallai ziccere jelentette, de a Freiburg támadója a cseh kapusba lőtt. A játékrész második felében is kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, de valamelyest többet volt a labda a magyar csapatnál, amely veszélyesebb is volt ebben a periódusban, azonban nem sikerült előnybe kerülni, mert egy ízben a cseh hálóőr hatalmasat vetődve kivédte Szalai Attila bombáját, míg Sallai próbálkozása célt tévesztett.
Térfélcserét követően aktívabban kezdtek a vendégek, mégis a magyarok szereztek vezetést egy gyors bedobás után néhány húzásból mesterien felépített akció végén. A közel telt házas közönség öröme azonban nem tartott sokáig, mert Lang röviden hazafejelt labdáját megbüntette az ellenfél. Összességében mezőnyjátékkal teltek a percek, de előfordultak durva belépők és kisebb kakaskodások, lökdösődések is, melyek kissé szokatlanul hatottak a barátságos meccsen. Az egyenlítés után a legnagyobb lehetőséget Szoboszlai Dominik 17 méteres szabadrúgása jelentette, azonban a Liverpool sztárja nem találta el a bal felső sarkot. Még Kerkeznek volt egy ígéretes próbálkozása, amely az oldalhálóban kötött ki. A hajrában is inkább a feszült hangulat jellemezte a pályán zajló eseményeket, így egyik csapat sem tudta a maga javára fordítani a mérkőzést.
Eredmény:
Magyarország-Csehország 1-1 (0-0)
Puskás Aréna, 55 ezer néző, v.: Igor Pajac (horvát)
gólszerzők: Sallai (52.), illetve Jurecka (63.)
sárga lap: Kalmár (21.), Orbán (51.), Sallai (56.), Kerkez (94.), illetve Sadilek (77.), Provod (86.), Kuchta (87.)
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán (Fiola, 60.), Szalai A. – Nego (Kata, 85.), Kalmár (Nagy Á., a szünetben), Styles (Horváth K., 72.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 85.), Szoboszlai – Varga B.
Csehország: Stanek – Zima, Brabec (Holes, 58.), Stronati – Masopust (Provod, 58.), Soucek, M. Sadilek (L. Sadilek, 83.), Zeleny – Jurecka (Cerny, 72.), Chytil (Lingr, 72.), Hlozek (Kuchta, 83.)
Forrás, fotó: MTI
Királytigris
2023-09-12 at 19:13
mikulás2023-09-11 at 18:26!
Én is erre gondoltam.
1962-ben a chillei VB-n a negyeddöntőbe jutásárt, a Magyarország-Csehszlovákia mérkőzést a szovjet Latisev vezette, és nem adta meg Tichy gólját, amikor a labda a felső lécről a gólvonalon túlra, majd onnan kiperdült. Ezzel kiestünk.
Tichy is hasonlóan nyilatkozott, évekkel később. A Youtube-on megnézhető Tichyvel készült interjú.
mikulás
2023-09-11 at 18:26
Pánszláv bíró…
Lajos
2023-09-11 at 13:12
Én nem vagyok foci rajongó, de ezt a mérkőzést meg néztem.
Viszont kissé dühös vagyok. És ez nem a meccsre vagy a bíró döntéseinek szól.
—
Számomra nagyon visszatetsző dolog volt, hogy a meccs előtt a himnuszoknál a játékossorfal előtt – és oldalt a “futóreklám falon” ki volt írva “Béke”:
Peace – Mir (persze ciril betűkkel)
Tehát amerikaiul (angolul) és oroszul (vagy ukránul?)
De miért nem volt kiírva magyarul és csehül, ha már magyar-cseh mérkőzés volt? Pláne magyar stadionba???
Ez nekem nagyon b@sztatta a csőrömet és a szememet……
nemzeti
2023-09-11 at 09:07
Nagyon nehéz lesz a kijutás.
Montenegro nem adja magát. Tizenkét pont ide-oda.
Lehet csak az utólsó meccs dönt.
Q
2023-09-11 at 01:48
Tanítani való összjáték:
https://m4sport.hu/2023/09/10/percrolpercrebejegyzes/videon-sallai-vezeto-golja
Kerkez-Varga-Kerkez-Sallai
Ghandi
2023-09-11 at 00:22
A helyszínen nem láttam visszajátszást, de úgy éltem meg, hogy egy erős szabálytalansággal jutott tovább a labda, már Sallai fejese előtt szólnia kellett volna a sípnak, és szabadrúgás kifelé… De alapvetően sem tetszett a bíró… Erőpróba volt, tét nélkül is egy élvezetes meccset toltak a srácok!
Ghandi
2023-09-11 at 00:05
Ez egy komoly előkészületi meccs volt! Soha ne játsszunk rosszabbul!
moliere
2023-09-10 at 23:39
Nem is fizikálisan, hanem arculatban voltak a csehek erőszakosak. Csalódást keltő népség. NEM EBBEN európaibbak, vagy kulturáltabbak a csehek minálunk.
Amikor én bekapcsolódtam a meccs nézésébe, akkor azt láttam, hogy a gólunk után mintha kétségbe estek volna az érintettek (egyes cseh majmok plusz a játékvezető majom), hogy nem teljesítik az elvárásokat és kikaphatnak.
Ennek ellenére az egyenlítést (amelyet egyébként cseh szabálytalanság előzött meg és fordított esetben garantálom, hogy nem gól!) edzői hiba előzte meg, mert a meccs ritmusába, hangulatába, képébe akkor nagyon nem passzolt a védelem ilyetén átszervezése. Persze ki lehet (és néha kell) próbálni ilyen rémálomforgatókönyveket is, hogy váratlanul eltűnik Orbán Willi, de ennyire nem most volt erre szükség – szerintem. Szerintem tudja ezt Rossi is. Lényeg, hogy nem kaptunk ki. Szerintem ettől most majdnem olyan ideges tivadaj is, mint csütörtökön.
Összességében minden rendben. Szar emberek szar hete volt ez. 😀
Sanyáta
2023-09-10 at 23:11
A védelmet kell erősíteni, mert ilyen pótya gólt nem szabad kapni, magyar hiba, mindig hátra adjuk a labdát, már a grundon tanították vagy oldalra,vagy előre, a grundon ezért ugrott volna a sőr és jól seggbe is rúgtak volna!!!!! Most kissé sűrű lett a csoport, nem lesz egyszerű a dolgunk, Az m1-es műsor vezető nő már a német utazásról beszélt, nem normális. NEHÉZ MÉRKŐZÉSEK VÁRNAK RÁNK, Ha a Szerb mérkőzést nem veszítjük el, akkor van esélyünk!!!
István Kopasz
2023-09-10 at 22:03
A vezető gólunk ügyes kombinációból született, szép volt. Viszont van hová fejlődnünk. A meccs nem egy barátságos mérkőzés képét tükrözte. A bíró meg olyan volt amilyen, – nem nekünk fújt. Dehát ezt már megszoktuk, – ki fúj nekünk…? A csehek erőteljesek voltak és technikásak,mi meg ezt lelkesedéssel kompenzáltuk. Az eredmény igazságos.
Sas
2023-09-10 at 21:09
jó volt ez-ilyen röviddel a szerb meccs után.a közönség is jó volt-egyre realistább a magyar közönség-ezt a döntetlent is megbecsülte.
Sas
2023-09-10 at 21:04
én győzelemnek tekintem, mert a bíró a cseheket segítette.2-1-.
Királytigris
2023-09-10 at 20:49
Megingott a védelmünk, potyagólt kaptunk.
Két közepes képességű csapatot láthattunk. Szerintem a csehek sokat szabálytalankodtak.