Pesti Srácok

Dopeman szerint a magyarok még egyetlen kormány alatt sem éltek olyan jólétben, mint az Orbán-kormány idején (Videó)

Kisebb kihagyás után ismét vélemény-videót tett közzé Dopeman. A rapper témája az ellenzék-Fidesz összehasonlítása, és a 2022-es választás volt. Szerinte az ellenzék a különféle – főként önkormányzati – pozíciók birtokában bebizonyította: alkalmatlan bármiféle struktúrát működtetni. Hozzátette, nem érdeklik őt a nehézségek, mert a koronavírus-válság mindenkit érintett. Koszos a város. Redvás. Fújja a szemetet a szél. Budapest mocskos – hozott egy példát szavai alátámasztására.

A rapper szerint a baloldal képtelensége az irányításra azért van, mert egész életükben úgy politizáltak, hogy kritizálták a hatalmat, de ők maguk nem szoktak hozzá a kormányzáshoz.

– tért rá egy másik témára Dopeman, aki leszögezte: ez nem Fidesz-álláspont, ezt mindeni látja, akinek van szeme. Szerinte a volt miniszterelnök legalább akkora intrikus és hatalomtechnikus, mint Orbán, ellenben nem tud kormányozni. Dopeman elmondta, az ellenzék közelmúltbeli tevékenysége biztosíték arra, hogy semmilyen minőségi változás az Orbán-kormányhoz képest nem fog megtörténni. Még a programjaik is szarok. Nemhogy mást nem tudnak, még azon belül sem tudnak jobbat hazudni, mint amit az Orbán ajánl. Úgy véli, hamarosan kétpártrendszer alakulhat ki, viszont ha így lesz, akkor azt kell majd nézni, hogy ki az ügyesebb játékos. Összehasonlítva a rendszerváltás utáni kormányokat, Dopeman arra jutott, hogy a magyarok még senki alatt nem éltek ilyen jólétben, mint az Orbán-kormány alatt. Később megismételte, hogy a kormányzóképesség a lényeg, és hogy ezért is a Fideszre fog szavazni.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: Youtube

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?