Pesti Srácok

M. Richárd a Dózsa György úti baleset perén: „a médiacirkusz miatt túl van lihegve ez az egész” (Frissítve!)

M. Richárd a Dózsa György úti baleset perén: „a médiacirkusz miatt túl van lihegve ez az egész” (Frissítve!)

Pénteken újra bíróság elé állt a Dózsa György úti halálos baleset ügyében M. Richárd, aki négy év fogházzal megúszta elsőfokon, de az ügyészség jóval súlyosabb büntetést kért rá. A korábban a kecskeméti maffiaperben is elítélt, jelenleg letartóztatásban ülő nehézfiút a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) emellett egy másik eljárásban azzal vádolja, hogy le akarta fizetni a Dózsa György úti ügyben a nyomozást irányító rendőrt. Ítélet július másodikán várható. M. Richárd a tárgyaláson elmondta, szerinte nem a sorozatos szabályszegéseknek, hanem a körülötte zajló „médiacirkusznak” köszönhető, hogy most itt tart.

Június 18-án folytatódott másodfokon a Dózsa György úti halálos baleset pere a Fővárosi Törvényszéken. Ahogy arról májusban beszámoltunk, a bíróság nem nyilvános ülést, hanem tárgyalást tart. A tragédia 2017 májusában történt, amikor egy Mercedes kabrió egy Citroënnel karambolozott a fővárosi XIII. kerületben, a Dózsa György úton. A Citroën a közeli trolimegállóba csapódott, elsodorva az ott várakozókat. A balesetben egy 23 éves férfi a helyszínen meghalt, hárman súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek. A súlyos sérültek közül egy 37 éves budapesti férfi a kórházba szállítást követően szintén életét vesztette.

Nem is vezethetett volna a baleset idején

Írtunk arról is, hogy később kiderült, a kabrióban M. Richárd ült, aki a baleset ideje alatt nem is vezethetett volna, mert bevonták a jogosítványát. A kecskeméti maffiaper egykori érintettjét hónapokkal az eset után őrizetbe vették, igaz, nagyon sokáig szabadlábon hagyta utána a bíróság. A kirendelt szakértő szerint M. Richárd 135–140-nel száguldozott, igaz, a szakember a Citroën sofőrjének felelősségét is megállapította, aki feltételezhetően szabálytalanul kanyarodott. A rendőrség ezt a szakértői véleményt is figyelembe véve később gyanúsítottként hallgatta ki a Citroën vezetőjét, aki ellen szintén vádat emelt az ügyészség. M. Richárdot egyébként a baleset okozásán kívül még kábítószer birtoklásának vétsége miatt is elővették, ugyanis kiderült, hogy napokkal a tragédia előtt kokaint fogyasztott, de a baleset idején éppen tiszta volt.

PestiSracok facebook image

Négy év fogház elsőfokon

M. Richárdot a Dózsa György úti halálos baleset miatt négy év fogházra ítélte az elsőfokú bíróság, amely az ítélet után még nem rendelte el a letartóztatását (végül januárban a férfi mégis rács mögé került). Az ügyészség ugyanakkor túlságosan is enyhének tartotta az ítéletet, ezért súlyosításért fellebbezett. Később arról lehetett olvasni, hogy a férfi egy olyan újpesti konditeremben edzett, ami a koronavírus miatt hozott intézkedések értelmében nem lehetett volna nyitva. A jogellenesen nyitva tartó konditeremben tavaly december 2-án tartottak razziát, és M. Richárddal és további hat fővel szemben a védelmi intézkedések megszegése miatt szabálysértési feljelentést tettek. M. Richárdról aztán az is kiderült, hogy a saját éttermében, szilveszterkor több társával együtt drogot fogyasztott, így a rendőrök előállították és kábítószer-birtoklás vétségével meggyanúsították. A kecskeméti maffiaper egykori elítéltjét a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetéssel is megvádolta, mert a beszerzett adatok szerint meg akarta kenni a Dózsa György úti tragédia ügyében a nyomozást vezető rendőrt. Megírtuk azt is, hogy kamu munkáltatói igazolással akarta átverni a rendőröket a kijárási tilalmat megszegő férfi, ezért a hatóság hamis magánokirat felhasználásával gyanúsította meg M. Richárdot. A Dózsa György úti baleset ügyében ítélet július másodikán várható.

M. Richárd: ez az egész túl van lihegve

M. Richárd a pénteki tárgyaláson elmondta, szerinte nem a sorozatos szabályszegéseknek, hanem a körülötte zajló „médiacirkusznak” köszönhető, hogy most itt tart:

M. Richárd azt is hangsúlyozta, hogy a börtönben semmilyen szinten nincs biztosítva az orvosi ellátása, pedig szívbetegsége mellett veseelégtelenségben is szenved, emiatt pedig „közvetlen életveszélyben” van.

A férfi védője, Jován László az enyhítő körülményekre tért ki a tárgyaláson, amiket a védelem szerint a bíróságnak figyelembe kellene vennie. Hozzátette: méltányolni kellene például, hogy M. Richárd régóta a csonka családokat támogató Fészek Alapítványnak segít, és látni kellene azt is, hogy M. börtöntűrő képessége gyakorlatilag a nullával egyenlő.

– emelte ki Jován, aki a tárgyalás végén indítványozta M. szabadlábra helyezését, főként azért, hogy az orvosok beállíthassák a gyógyszereit, a bíróság azonban elutasította azt.

Forrás: PS/Telex

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.