Elképesztően izgalmas mérkőzést hozott a női kézilabda BL Final Four nyitótalálkozója, ahol is a döntőbe jutás volt a tét a Brest és a Győri ETO csapatai között. Az Ambros Martín által irányított ETO nem kezdte jól a derbit, de a második félidőben magára talált. A Brest védelme azonban acélosnak bizonyult a mérkőzés majd’ minden szakaszában, így hetespárbajra került a sor. Ebben a franciák voltak jobbak – vagy inkább szerencsésebbek –, és egy hosszú, izgalmas, valamint drámai csatát követően ők jutottak a holnapi fináléba, míg a magyar csapat a bronzéremért játszhat.
A mai nap nemcsak azért fontos, mert egyik csapatunk bekerülhet a Bajnokok Ligája-döntőbe, hanem azért is, mert Görbicz Anita utolsó fináléja lehet a holnapi. Azonban ehhez a mai délutánon egy nagyon nehéz diónak tűnő francia csapatot kell legyőzni, annak ellenére, hogy nem a magyar csapat lesz a BL-döntő elsőáldozója. Az idény közben a Brest és a Győr kétszer találkozott egymással, mindkét esetben döntetlennel zárult a találkozó. Igaz, amikor ezeket a mérkőzéseket megrendezték, még Danyi Gábor vezette a csapatot, a mai találkozóra azonban már Ambros Martín, aki a győriekkel már túlvan egy nagyon sikeres korszakon.
Megtanultam, hogy a final fourban nem számít, mi történt előtte. A Brest sokat fejlődött az elmúlt két évben, ha le akarjuk győzni, egyrészt magunkat kell adnunk, de valami pluszt is elő kell vennünk. Nem játszhatjuk ugyanazt, mint az előző egymás elleni meccseinken, mert akkor esetleg az eredmény is hasonló lenne
– nyilatkozta a találkozót megelőzően Martín.
ELSŐ FÉLIDŐ – ACÉLOS FRANCIA VÉDELEM
Győri góllal kezdődött a mérkőzés, de közvetlen ezután a helyszíni eredményjelző megadta magát, azonban a szervezők hamar helyreállították a nem várt hibát, így pár perc leállás után folytatódhatott a döntőért vívott mérkőzés. A Brest csapata a negyedik percben tudott egyenlíteni, amikor még „csak” 1–1 volt az állás. Két perccel később már egy-egy góllal tovább jártak a csapatok, de még nem tudott ellógni egyikük sem. A későbbiekben a győri védekezés eredményesnek bizonyult, de gólszerzésben még nem talált magára a csapat. Tíz perc játékot követően még mindig egál volt az állás, majd hetest kapott a győri csapat, Christiansen betalált és 4–3-as magyar vezetés alakult ki. A tizennegyedik percre 5–4-es Brest-vezetés alakult ki, mivel támadásban még mindig nem azt hozta a Győri ETO, amit várni lehetett. Sajnos az eladott labdákból sem volt eredményes Ambros Martín csapata és így nem tudták a maguk javára fordítani az állást.
A tizenkilencedik percre kialakult a háromgólos francia fölény, így a győriek mestere időt kért. Nem sikerült jól ez az akció, mert az edzői utasításokat követően már 8–4-es Brest-vezetés alakult ki. A huszonegyedik percben végre győri gólnak örülhettünk, ismét Christiansen talált be büntetőből. Nze Minko gólját követően már felzárkózott a magyar csapat 8–10-re, ami örvendetes tény, hiszen a második játékrészben két gólt még be lehetett volna hozni. Ráadásul Leynaud-nak köszönhetően a győriek kapusteljesítménye is elkezdett villogni a félidő végére, de nem örülhettünk, mert 11–8-as francia vezetés alakult ki és ezzel az állással is vonultak pihenőre a csapatok.
MÁSODIK FÉLIDŐ – FELTÁMADT A GYŐR, MEGJÖTT A KÖZÖNSÉG HANGJA
Mivel az első félidőben az akciógólok száma negatív BL-csúcsot jelentett, elsősorban a támadást kellett helyreráznia a győri edzőnek a szünetben. A bresti védelem továbbra is feltörhetetlen volt és nagyon keményen játszottak. Fodor jóvoltából a Győri ETO kétgólos hátrányra zárkózott fel az ötödik percben. Ekkor 12-10 volt az állás a Brest javára és mivel a Papp László Aréna közönségének hangja megérkezett, a győri lányok újabb gólt lőttek és végre remekül használták ki az emberelőnyt. A következő két támadásban is Fodorra játszott a csapat, de nem sikerült gólokat szereznie, míg a túloldalon sajnos mindig volt találat. Ennek köszönhetően 14–11-es Brest-vezetés alakult ki a kilencedik percre és győri emberhátrány, ami nem jelentett jót a meccs hátralévő szakaszára.
Ezt mintha Amorimék megérezték volna és elkezdték lőni a gólokat, Christiansen akciótalálata után már csak kettővel vezetetek a franciák. A tizenkettedik percre, 15–13-es bresti vezetésnél emberelőnyben támadhatott az ETO, Amorim ki is használta a helyzetet és találatát követően már csak egygólos volt a hátrány. A tizennegyedik percre pedig megtörtént az áttörés: újabb győri gól, Faluvégi ejtette át labdáját a bresti kapus felett, 15–15! Egy perccel később Görbicz előtt nyílt meg a lehetőség az egyenlítésre, de kissé felé tekeredett a labda és maradt a döntetlen állás. A franciák támadásai nem voltak eredményesek a mérkőzés ezen szakaszában, így amikor jött a győriek újabb büntetője, Görbicz már a vezetésért lőtte a hetesét, ráadásul eredménnyel. 16–15 lett az állás a Győri ETO-nak, akik az első percet követően több mint negyvenöt perc játék után jutottak újra előnyhöz.
Solberg kapus fantasztikus teljesítménye is kellett ahhoz, hogy a közönség extázisba kerüljön. Egészen más volt a második félidő első tíz percéig a hangulat. De mivel már csak tizenegy perc volt hátra az egész mérkőzésből, nagyon fontos volt, hogy végre kettővel vezessen Ambros Martín csapata. A huszonkettedik percben végre megjött a kétgólos vezetés, de ez csak egy percig tartott, ugyanis tizennégy perc (!) gólszegény időszak után betalált a Brest. Szerencsére Oftedal remekül lőtt kapura és újra kétgólos előnyhöz jutatta a győri lányokat. A franciák részéről Gros szépített, és mivel Görbicz kihagyta, a huszonötödik percben az egyenlítésért támadtak a franciák. A huszonhatodik percben Solbergnek kellett újabb bravúrt bemutatnia ahhoz, hogy ne legyen hátrány, de mivel Dale a túloldalon gólt lőtt, maradt a győriek vezetése 19–18-as állásnál. Elképesztő izgalmakra volt kilátás az utolsó percekre, Solberg kapus újfent hatalmas védést mutatott be, Oftedal pedig gólt lőtt, 20–18. Az izgalmak csak fokozódtak, amikor Görbicz Anita hetest hagyott ki a mérkőzés utolsó percében, 20–19-es győri vezetésnél. Sajnos így a Brest támadhatott az egyenlítésért, és Jaukovic be is lőtte a labdát és 20–20 lett az állás, ami maradt is, így hosszabbításra került sor.
HOSSZABBÍTÁS
Lehet, a mérkőzés nem úgy indult, ahogy kellett volna, de az biztos, hogy egy nagyon izgalmas és emlékezetes találkozó alakult ki belőle, ami rengeteg élményt okozott. Azonban a győri hölgyek részéről a hosszabbítás kétszer öt percében is folytatni kellett ezt a remek játékot. Az extra játékidő első fele két-két gólt hozott, így az utolsó pillanatokra maradt, hogy eldőljön a találkozó sorsa. A következő találatot a Brest csapata szerezte, de ekkor már csak kettő perc volt hátra a meccsből. Szerencsére kaptunk egy hetest, így megnyílt a lehetőség az egyenlítésre. Mivel Christiansen kíméletlenül bevágta, az utolsó perc is óriási izgalmakat hozott, de gólt nem. Következtek a hetesdobások, hogy végre kiderüljön, melyik csapat juthat a döntőbe. Ez persze egy óriási rulett, de a mai győri kapusteljesítményt elnézve bizakodhattunk, hogy ebben mi leszünk a jobbak. Öt kör állt rendelkezésére mindkét csapatnak. Az első hetest a győriek kapusa Glauser megfogta, de Christiansen fölé lőtte, így maradt a döntetlen állás. A második körben minkét csapat eredményes volt, így ismét maradt az egál állás. A harmadik körben a Brest csapata eredményes volt, de Nze Minko a győriek részéről kihagyta, így a francia csapat jutott előnyhöz. A negyedik körben is mindkét csapat belőtte a büntetőket és az ötödik kört a Brest csapata kezdte, eredményesen. Így a francia bajnok és a kupagyőztes lép pályára holnap a fináléban.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS