Pesti Srácok

Duda: Moszkva megtörte a második világháború óta érvényes tabut

Duda: Moszkva megtörte a második világháború óta érvényes tabut

Az ukrajnai háborúval Moszkva megtörte a második világháború óta érvényes tabut, eddig ugyanis semmilyen nagyhatalom nem indított nyílt támadást egy másik állammal szemben - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn Varsóban a lengyel hadsereg napja alkalmából rendezett ceremónián.

Az ukrajnai háborúra az államfő a hétfői lengyel állami ünnephez kötődő, az 1919-1920-es lengyel-bolsevik háború során a lengyelek győzelmét eldöntő varsói csata 102. évfordulójáról megemlékezve tért ki.

A Varsó egyik főterén, a Pilsudski téren rendezett központi megemlékezésen beszélve Duda úgy ítélte meg: Ukrajnában

PestiSracok facebook image

Kifejtette: a tabu lényege, hogy semmilyen nagyhatalom

hogy kétségbe vonja az adott állam és nemzet létezését.

Duda kiemelte a lengyel hadsereg korszerűsítésének fontosságát is. Az erre szánt kiadások szerinte azt szolgálják, hogy Lengyelországnak

A visztulai csodának is nevezett, 1920. augusztus 12-25. között vívott ütközetsorozatban Lengyelország megvédte az első világháború végén visszanyert függetlenségét, és megakadályozta az orosz kommunista forradalom Nyugatra terjedését. Az ütközetsorozat emlékére augusztus 15-ét 1992-ben lengyel állami ünnepnek nyilvánították, a lengyel hadsereg napjaként ünneplik.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök az évforduló alkalmából a Facebook közösségi honlapon azt írta: a lengyelek Varsónál

A lengyel ünnep alkalmából Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közösségi médiában közzétett videoüzenetében megköszönte a lengyelek segítségét az ukrajnai háború során. Felidézte: a lengyel és az ukrán nemzet

Zelenszkij szerint

Augusztus 15-én hagyományosan felidézik a varsói csata során a lengyeleknek nyújtott magyar segítséget is, azt a 80 vagonnyi lőszerszállítmányt, amely 1920. augusztus 12-én érkezett meg. Hétfőn a varsói Lazienki Királyi Parkban varsóiak tömegei tekintették meg a lengyel-magyar lovasbemutatót, amelyen a budapesti Ludovika Egyetem magyar huszárjai vettek részt a lengyel államfő lovas őrségével együtt.

A rendezvény programjában kardvívó műhely, történelmi ruha- és fegyverbemutató, valamint táncház is szerepelt. A Lazienki Királyi Park Múzeuma és a varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet szervezte műsor végén a lovas díszőrség kíséretében megkoszorúzták a lengyel és a magyar szabadságharc hőse, Bem József (Józef Bem) tábornok Lazienkiben álló emlékművét.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.