Pesti Srácok

Dunai hajószerencsétlenség - Fontos adatokat törölt a Hollandiában is balesetet okozó ukrán hajóskapitány

Dunai hajószerencsétlenség - Fontos adatokat törölt a Hollandiában is balesetet okozó ukrán hajóskapitány

A fővárosi főügyész – a legfőbb ügyész egyetértésével és engedélyével – a Duna budapesti szakaszán történt vízibaleset ügyében 5 ügyészből, illetve alügyészből álló ügyészi ügyfeldolgozó csoportot hozott létre – írják csütörtöki közleményükben. A Főügyészség számára az Eurojust időközben megerősítette azt az információt, hogy a Hollandiában idén április 1-jén balesetet okozó hajó kapitánya és a jelen ügyben gyanúsított kapitány ugyanaz a személy. Hozzáteszik: a nyomozás adatai szerint a szállodahajó kapitánya az ütközés után a telefonjáról adatokat törölt.

A Főügyészség közleményében kifejtik: a csoport jelenlegi feladata - figyelemmel arra, hogy az ügy vizsgálati szakaszban van - a nyomozó hatóságtól folyamatosan érkező adatok elemzése és értékelése. Ezen túl a fővárosi főügyész külön kapcsolattartó ügyészt jelölt ki a Dél-koreai Nagykövetség munkatársaival való kapcsolat biztosítására.

A közleményben felidézik: a nyomozási bíró szombaton egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság emellett megállapította, hogy a hajóskapitány 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerül, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett. Az óvadék megengedése ellen az ügyészség fellebbezéssel élt.

Kiemelik:

PestiSracok facebook image

A nyomozás adatai szerint a szállodahajó kapitánya jelen ügyben az ütközés után a telefonjáról adatokat törölt. A közleményben ugyanakkor hangsúlyozzák: az nem jelenthető ki, hogy az említett adatok a balesettel függtek össze, erre csak az adatok helyreállítását követően lehet majd válaszolni. Jelenleg a törlés ténye bizonyított. Fenti tényekről az ügyben eljáró Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség fellebbezése indokolásának kiegészítésében a bíróságot – még a mai napon – tájékoztatja, és a letartóztatás indokaként a Be. 276. § (2) bekezdés b) pontjára (a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása) is hivatkozik.

Forrás: A Fővárosi Főügyészség közleménye; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?