Pesti Srácok

Easy 2.0 – Hollandiát, Németországot és Bosznia-Hercegovinát kaptuk ellenfélül a Nemzetek Ligájában

Easy 2.0 – Hollandiát, Németországot és Bosznia-Hercegovinát kaptuk ellenfélül a Nemzetek Ligájában

Lezajlott a Nemzetek Ligája 2024/25-ös kiírásának sorsolása Párizsban. Köszönhetően annak, hogy a legutóbbi kiírásban válogatottunk emlékezetes szerepléssel bennmaradt a legerősebb, vagyis az A-divízióban, így ezúttal is ott szerepelünk majd. Ellenfeleink Hollandia, Németország és Bosznia-Hercegovina válogatottjai lettek.

A mai, párizsi sorsoláson egyértelmű volt, hogy a legerősebb divízióból nem kaphatjuk riválisnak Dániát, Belgiumot és Portugáliát, ez a három válogatott ugyanis egy kalapban volt a mieinkkel. Juan Mata, a korábbi világ- és Európa-bajnok spanyol futballista volt az A-divízió sorsolásának főszereplője, ő húzta ki a csapatokat.

Látva a legjobb tizenhat csapat mezőnyét, már a sorsolás előtt egyértelmű volt, hogy nem kerülhetünk gyenge csoportba. Végül a második kalapból Hollandia mellé, a 3-as csoportba nyert besorolást válogatottunk, amelyhez Németország és Bosznia-Hercegovina csatlakozott még. Emlékezetes, hogy az előző kiírás sorsolásának ismeretében Marco Rossi szövetségi kapitány nagy visszhangot kiváltó „Easy” megjegyzéssel illette az Anglia, Németország, Olaszország, Magyarország összetételű négyest.

Látva a mostani ellenfeleket, aligha kérdés, hogy Rossi ismét posztolhat majd valami hasonlót, ugyanakkor éppen a legutóbbi kiírás mutatta meg, hogy félni senkitől sem kell, mert válogatottunk nagyszerűen helytállt és gond nélkül kivívta a bennmaradást.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?