Pesti Srácok

Több mint négy évtizede nem szerepeltünk ilyen jól

Több mint négy évtizede nem szerepeltünk ilyen jól

A 90-es évektől ránk köszöntő futballszégyen miatt sokan már a 70-80-as évek magyar focijára is nosztalgiával gondolnak, a mostani csapat viszont 1972 óta nem látott eredményt ért el. A különböző lebonyolítások miatt persze nem teljesen összevethetőek a régi eredmények a mostanival, de ez már nem az a gödör, amelynek az alján 25 éven át tapicskolt a focink. Az már a tavaly őszi kijutásunk alkalmával és azóta sokszor elhangzott, hogy futballválogatottunk 44 év után szerepelhet újra Európa-bajnokságon és 30 év után nagy nemzetközi tornán. Az Eb számunkra lezárult, a csapat eredménye viszont szintén az elmúlt 44 év legjobbja.

A magyar válogatott a 13. helyet szerezte meg a franciaországi Európa-bajnokságon részt vevő 24 csapat közül. Egyelőre a negyeddöntőig nem eljutott, tehát a csoportkörben vagy a nyolcaddöntőben elbúcsúzott csapatok kerültek be a rangsorba. A csoportkör kiesői az utolsó nyolc helyen végeztek, a hozzánk hasonlóan a nyolcaddöntőben kiesett csapatok közül pedig az írek, a szlovákok és az észak-írek összesített eredménye gyengébb a miénknél, ezért mögénk kerültek, az angolok, svájciak, spanyolok és horvátok pedig elénk. Svájc eredménye annyiból érdekes számunkra, hogy a portugálok mellett ők is ellenfeleink lesznek a 2018-as világbajnokság selejtezőiben.

Magyarország válogatottja az 1972-es, négy csapatos Európa-bajnokságra még kijutott, akkor szintén a belgáktól kaptunk ki, és a negyedik helyen végeztünk. 1976-ban viszont a selejtező első körén sem jutottunk túl, és az azóta nyolc, majd tizenhat csapattal megrendezett Európa-bajnokságok selejtezőiben is rendre elvéreztünk. Világbajnokságon utoljára 1966-ban tudtunk továbbjutni a csoportból, az azutáni két vébén ott sem voltunk, majd a következő három alkalommal mindig kiestünk már a csoportban – legutóbb 1986-ban. Azóta mind a hét világbajnokságot nélkülünk rendezték.

PestiSracok facebook image
Alberték óta nem szerepeltünk olyan jól Európa-bajnokságon, mint most (kép: magyarfutball.hu)
Alberték óta nem szerepeltünk olyan jól nagy futballtornán, mint most (kép: magyarfutball.hu)

Látható, micsoda futballínséget tört meg a csapatunk minden várakozást felülmúló szereplése. Ez a magyarázat az elképesztő szurkolói lelkesedésre, hiszen Albert Flóriék óta tényleg egyik válogatottunk sem ért el olyan eredményt, mint ez a mostani.

A franciaországi Európa-bajnokság végső sorrendje a 9. helyezettől lefelé:

9. Horvátország 10. Spanyolország 11. Svájc 12. Anglia

13. Magyarország

14. Írország 15. Szlovákia 16. Észak-Írország 17. Törökország 18. Albánia 19. Románia 20. Svédország 21. Csehország 22. Ausztria 23. Oroszország 24. Ukrajna

forrás: index.hu

Ajánljuk még

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

Csurka István igazsága – és tévedése

Vezércikk 2020 május 26.
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)