foci eb
Nem bír kifogyni az angolok szerencséje, megnyerték a második ráadásukat is, és elődöntősök
Már leírni is unalmas sokadjára, hogy az angolok focija milyen semmitmondó, semmittevő és nézhetetlen az egész Eb-n, Akkor minek jöttek ide, ha nem akarnak focizni?! – szólna a teljesen jogos kérdés, főleg, hogy néha-néha azért látjuk, hogy tudnak focizni, és vannak megvillanni képes egyéniségeik, akik amúgy simán beleszürkülnek bármelyik meccsbe. Svájc egyenrangú és sokkal szimpatikusabb félként szállt be a negyeddöntőbe, amely tragikusan unalmas mérkőzést hozott, egészen a 75. percben esett első gólig. A rendes játékidőben és a hosszabbításban is néhány perces szakaszok erejéig láthattunk játékot, a többi csak eseménytelen passzolgatás vagy birkózás volt. Svájc mellett szólt, hogy többször igyekezett alkotni valamit, de az angol csapat legsunyibb vonása, hogy miközben esze ágában sincs támadni, iszonyú nehéz hátul megbontani. Így aztán maradt Gareth Southgate kedvenc műfaja, a tizenegyespárbaj, amelyben viszont Anglia most sokkal jobb, mint játékban.Hősiesen állták a sarat a szlovének, aztán összeomlottak a büntetőpárbajban – Portugália vért izzadva negyeddöntős
A csalódást okozó nagycsapatok Eb-je ez, legújabba Portugália iratkozott fel a szenvedő esélyesek közé. Úgy tűnik, belepunnyadtak abba a hozzáállásba, amellyel 2:0-ra kikaptak a csoportjuk zárómeccsén Georgia ellen, és Szlovéniával szemben is csak mezőnyfölényig és jobbára kaput eltévesztő lövésekig jutottak el. A balkáni csapat szinte minden erejét a védekezésbe fektette, de nem hiába, hiszen hosszabbításra kényszerítették Ronaldóékat, sőt azt is túlélték. A büntetőknél aztán megremegtek az addig magabiztos szlovén lábak, és a teljes összeomlás vége portugál továbbjutás lett.Mire jó ez?
Végülis ez csak egy olimpiára kijutás, nem nyertünk meg semmit, aztán mégis mekkora katarzis lett belőle. A meccs hajrájában szinte felrobbant a csarnok, amikor a tábor megérezte, hogy a csapat megérezte a vérszagot; nem beszélve utána a népünnepélyről. Na de mégis mire jó ez? Olcsóbb lett ettől a kenyér? – kérdezhetik a savanyújóskák, akik minden sportsikerünk után ezt kérdezik a tomboló magyar szurkolók tömegét látva. Hát igen… Ugyan mire lehetne jó sok ezer végtelenül lelkes, energikus, elkötelezett ember?Felvidéki magyar ügyvéd a PS-nek: Beidéztük kihallgatásra az UEFA-t az LMBTQ-lobbi miatt
Egy felvidéki magyar ügyvéd beidézte kihallgatásra az UEFA-t az LMBTQ-lobbi miatt. Ismert, hogy két felvidéki fiatal, Csonka Ákos és Nagy Dávid ügyvéd pert indított az UEFA ellen, mert a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokságon kőkemény LMBTQ-propaganda zajlott a mérkőzéseken, különösen is a német-magyar müncheni találkozón. Történt mindez annak ellenére, hogy az UEFA, alapszabálya szerint politika és értéksemleges szervezet. A per a lévai járásbíróságon zajlik és a legújabb fejlemény szerint az európai futballszövetségnek válaszokat kell adnia a felperes kérdéseire.Ki lesz a szuperbajnok? – Szavazzon az év legnagyobb magyar sportsikerére!
Olimpia és foci Eb évében gyerekjáték lenne összeszedni az év végi sportválogatást, ha nem járna azzal a dilemmával, hogy kit hagyjunk ki. Kicsit megúszósra vettük a figurát, hiszen a tízből hatot az idei olimpiai bajnokaink tesznek ki, de hát ki merne kihagyni olimpiai bajnokokat egy ilyen listáról? Legfeljebb rákényszerülnénk, ha többen lennének tíznél… Ebből a tízből választani viszont már olyan nehéz, hogy azt inkább a demokráciára bízzuk. Az alábbi sorrend szigorúan időrendi. Döntsenek az olvasók, hogy mikor párásodtak legjobban a magyar szemek, kinél vagy kiknél esett legjobban a Himnusz!Mélyütés – 85 év után újra POLITIZÁLNAK az olimpián...
Ezen a héten a Mélyütés a sport átpolitizálásával foglalkozik, ami az idei foci-Eb-n és az olimpián is soha nem látott méreteket ölt. Tulajdonképpen az ókori olimpiák óta tilos volt az olimpiára bármilyen nem oda való dolgot bevinni, legyen az háborúskodás, államférfiak közötti konfliktus, politikai vagy társadalmi mozgalom céljainak a propagálása. Ennek célja sosem a szólásszabadság korlátozása vagy eltörlése volt, hanem az, hogy az olimpiát ne változtassák politikai kampányok és mozgalmak reklámfelületévé.Politikai Hobbista – A magyarok állítólagos rasszizmusa miatt nem jött össze az aranylábú francia fiúknak? (Videó!)
Először a nagy hőséget, aztán a szokatlanul hangos stadiont okolták amiatt, hogy a francia válogatott 1:1-re kikapott Budapesten. Aztán megtalálták a végső érvet: a szurkolók rasszista rigmusokkal zavarták meg Mbappét és Benzemát. Persze csak hazudoznak, mert megijedtek, hogy Budapesten lehet az Eb döntője, és be kellett segíteni egy kis ellen kampánnyal a foci- és stadiongyűlöletben fogant magyar baloldalnak.A Pesti TV vendégei (is) mernek nagyot álmodni (videó)
Andrusch József válogatott labdarugó, Fekete Balázs zenész és Dezse Balázs jelentkezett be szombaton délután a Pesti TV-n a magyar–francia meccsről. Ferkó Dániel vezetésével a fiúk enyhe bizakodó hangulatban kezdték a drukkolást. Andrusch nem akart jósolni, de bízott egy döntetlenben, csakúgy, mint Dezse Balázs. A nagydíjat azonban Fekete Balázs vitte el – ő megmondta a tutit: 1–1. Így azután pezsgőt is bontottak. És hogy mi lesz a következő, a magyar–német meccsen, arról azt mondták: miért ne nyerhetnénk? Merünk nagyot álmodni.A Trollfoci is a safezone útjában van
Kezdődik! – mondhatnánk, pedig dehogy kezdődik; már jó ideje tart. Ahogy közeleg a jövő tavaszi választás, egyre élesedik a nemzetközi baloldallal szövetséges tech-óriáscégek kezében lévő közösségi média hadviselése a nemzeti-konzervatív erők ellen. A Trollfoci nem politizált, de mivel fociról van szó, nyilvánvaló a nemzeti elköteleződése. Ennyi elég is indoknak a levadászásához.Ajánljuk még