Pesti Srácok

Háromezer újabb LED-világítótestet telepítenek az őszig Budapest közterületein

null

Idén is folytatódik a budapesti közvilágítás korszerűsítése, az ősz végére további háromezer LED-világítótestet telepítenek. A tavaly megkezdett program első ütemében négyezerkétszáz világítótestet modernizáltak, ami évente huszonhétmillió forint megtakarítást eredményezett – idézte a Főpolgármesteri Hivatal közleményét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

A „Budapest Smart City jövőképpel” összhangban a Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft. folyamatosan végzi a közvilágítás energiatudatos korszerűsítését, okos technológiák fogadására alkalmas világítótestek telepítését. 2018-19 folyamán hétezer világítótest LED-es korszerűsítésére kerül sor két lépcsőben.

A projekt megvalósítására – a főváros által rendelkezésre bocsátott hétszázkilencmillió forintból a korszerűsítésre – eddig eddig háromszázharminckilencmilliót használtak fel. A korszerűsítés első ütemének befejezése százkilencvenöt kilowatt összteljesítmény-csökkenést és több mint nyolcszázezer kilowattóra energiamegtakarítást eredményezett, ami már 2019-től kezdődően évente huszonhétmillió forint megtakarítással jár ahhoz képest, mintha hagyományos nagynyomású nátrium lámpatestekkel történne a világítás. Idén is folytatódik a korszerűsítés, az ősz végére további háromezer LED-világítótestet telepítenek a fővárosban.

A felszerelt világítótesteket egy, a nemzetközi gyakorlatban alkalmazott, szabványos csatlakozó aljzattal, valamint vezérelhető meghajtóval látták el. Ehhez könnyen csatlakoztatható bármilyen vezetékes, rádiófrekvenciás vagy mobiltelefon alapú távfelügyeleti, valamint le- és felszabályozó rendszer, ami további, a lakosság igényeinek megfelelő időszakos világításváltoztatást tesz lehetővé a jövőben.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.