Pesti Srácok

MEKH: elérhetők a hazai villamosenergia-rendszer tavalyi adatai

null

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a MAVIR ZRt. közös kiadványából kiderül, hogy a nettó villamosenergia-fogyasztás 2018-ban 1,15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya pedig átlépte a nyolc százalékot.

A MEKH, valamint a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) ZRt. közös kiadványa tizedik alkalommal jelent meg a nemzetközi és a magyar villamosenergia-rendszerről. Az adatokból megállapítható többek között, hogy míg a bruttó hazai villamosenergia-termelés csaknem három százalékkal csökkent, addig az import-export szaldó energia részaránya ugyanennyivel növekedett – írta honlapján a MEKH. A legmagasabb bruttó csúcsterhelés minden eddiginél nagyobb volt, 2018. december 19-én 6869 megawattos értéket ért el, ami 1,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábban regisztrált 6780 megawattnál.

A villamos energia előállítására felhasznált energiahordozók vizsgálata során megállapítható, hogy tavaly csak a megújuló alapú források mutattak emelkedést: a napenergia több mint háromszorosára nőtt, a biomassza tizenkettő, a hulladék pedig tizenhárom százalékkal emelkedett, de csekély mértékben a víz és a biológiailag lebomló hulladék aránya is nőtt. A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya tavaly átlépte a nyolc százalékot. Ezzel összefüggésben megfigyelhető, hogy főként a naperőműveknek köszönhetően növekedett a villamosenergia-rendszer teljes beépített teljesítőképessége, valamint folytatódott a háztartási méretű kiserőművek teljesítő-képességének bővülése, amely csaknem negyven százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Újdonságot jelent, hogy az idei kiadványban a vízerőművek kihasználtságát ábrázoló, illetve a hazai erőművek beépített teljesítőképességének primer energiaforrás szerinti megoszlását bemutató ábra is szerepel. A diagramok és táblázatok elérhetők a Kiadványok, Villamos energia kiadványok rovatban és a MAVIR ZRt. honlapján.

Forrás: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Fotó: Pixabay.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.