Pesti Srácok

115 milliárd forintot keresett már a Magyar Nemzeti Bank a 2018 októberében vásárolt egymillió uncia aranyon

null

Több, mint egy évvel ezelőtt döntött úgy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, hogy a korábbi tízszeresére, 31,5 tonnásra növeli a jegybank aranytartalékát. Akkor a jegybank azzal indokolta a döntést, hogy a nemesfém országon belüli birtoklása összhangban van a nemzetközi trendekkel, támogatja a pénzügyi stabilitást és tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat. A 2018 októberében megvásárolt egymillió unciányi arany árfolyama azóta unciánként körülbelül háromszázhetven dollárral, vagyis összesen háromszázhetvenmillió dollárral nőtt, forintban számolva pedig száztizenötmilliárd fölött van már a nyereség – írta a Napi.hu.

Az arany történelmi szerepét megőrizve továbbra is az egyik legbiztonságosabb eszköznek tekinthető a világon, ami már normál piaci körülmények között is kifejti stabilitási- és bizalomerősítő funkcióját. Az akkori árfolyamon számolva 1,24 milliárd dollárt kitevő 31,5 tonnás aranytartalék állományát tekintve elérte azt a történelmi szintet is, ami az úgynevezett aranyvonat idején már hazánk rendelkezésére állt. A nemzetközi tartalékon belül az aranytartalék aránya ezzel 4,4 százalékra emelkedett, ami megfelel a nem-euróövezeti közép-kelet-európai országok átlagának.

A mostani aranyralit látva a döntés eddig jónak tűnik. Az akkor megvásárolt egymillió unciányi arany árfolyama azóta unciánként körülbelül háromszázhetven dollárral, vagyis összesen háromszázhetvenmillió dollárral nőtt, forintban számolva pedig száztizenötmilliárd fölött van már a nyereség, időközben ugyanis nemcsak az arany lett drágább, de a forint árfolyama is csökkent a dollárhoz képest.

Forrás: Napi.hu; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.