Pesti Srácok

A pénz nem gyógyítja meg a vírust, csak az idő és az orvostudomány

null

A koronavírus járvány miatti korlátozások és tiltások az egész világon súlyos gazdasági következményekkel járnak. A károk mértékét és a válság hosszát jelenleg megbecsülni sem lehet. Donald Trump amerikai elnök úgy véli, hogy nyár végére túl lehetünk a nehezén.

A vírus terjedésére és gyárak, üzletek bezárására nem lehet pénzügyi választ adni - ezt a kézenfekvő igazságot egy amerikai bróker fogalmazta meg és a világ minden országára igaz. Így például hiába csökkentette az amerikai jegybank nullára a kamatokat, ha nincs a boltokban áru, akkor ez semmit sem ér. Peter Boockvar, egy nagy befektetési alap igazgatója kissé szarkasztikusan kijelentette:

Ez a most kibontakozó válság olyan, amilyen még nem volt a modern történelemben. Az országok saját maguk állítják le a termelést, hogy megóvják állampolgáraik életét. Számtalan próbálkozás van a sajtóban, hogy összehasonlítsák a 2008-as krízissel, vagy akármelyik korábbival, de az eredmények nem túl meggyőzőek. A globális recesszió már nem egy fenyegetés, hanem megérkezett. New-Yorktól Sanghajig, Prágától Budapestig bezártak az éttermek és az üzletek, a légitársaságok gépei nem repülnek, és nincs vendég a szállodákban. Jelenleg a globális recesszió esélye 100 %.

PestiSracok facebook image

Kína katasztrofális helyzetben

Nézzük meg, hol is állunk most. A koronavírus Kínában kezdett először pusztítani és ennek a gazdasági hatásai már meglátszanak. A statisztikák szerint rémálom, ami ott történt. A kiskereskedelem 20 százalékkal esett vissza, míg az ipar 13,5 százalékkal. Összességében úgy vélik, hogy a kínai gazdaság az első negyedévben 6 százalékkal esett vissza. Ez, akárhogy is nézzük elég súlyos recesszió. Kínában legutoljára 1976-ban volt gazdasági visszaesés, azóta töretlen volt a fejlődés, egészen 2020-ig. Most ez a korszak véget ért és valami új kezdődik. Ma már az is kizárt, hogy a világ második gazdasága hamarosan talpra álljon. A felépülés nagyon lassú lesz, pláne, ha hozzátesszük, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a koronavírus járvány újra kitörjön.

Munkások dolgoznak a 3D-s nyomtatókat gyártó kínai vállalat, a Creality sencseni üzemében. A koronavírus-járvány kitörése óta a cég hagyományos termékei iránt jelentősen csökkent a kereslet, ezért védőmaszkpántok gyártásába kezdtek - Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski

Nyugaton most jön a neheze

Európában és Amerikában a helyzet gyorsan romlik. Olaszország, amely a járvány epicentruma, szinte teljesen leállt, és Spanyolország is erre felé halad. Ebben a két országban a gazdasági visszaesés mértéke megbecsülhetetlen, akár 30-40 százalékos is lehet. Az USA-ban csak most érkezett meg a járvány, és most fog bekövetkezni a lejtmenet. A Goldman Sach úgy véli, hogy 5 százalékos lesz a recesszió, míg az ING ennél is pesszimistább, 8 százalékos visszaeséssel számolnak. Az amerikai gazdaságban döntő fontosságúak a részvényindexek, amelyek egy hónap alatt 27 százalékkal kerültek lejjebb. Trump elnök szerint a nemzeti vészhelyzet nyár végéig kitarthat, vagy még tovább. Addig pedig a gazdaságban se várható semmi jó. Trump ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: “Ha jól végezzük a munkánkat, akkor július végéig, vagy augusztusig megfékezhető a járvány". Azt mondta még, hogy

Európa mind a külső- mind a belső határait lezárta. A schengeni övezetbe tartozó államok folyamatosan zárják le az átkelőhelyeket, és jó esetben csak az áruforgalmat engedik át. De néha még azt sem. Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke ezzel kapcsolatban a következőket mondta:

Emmanuel Macron francia elnök pedig azt jelentette ki, hogy: “Minden nem Európai országból történő beutazást fel kell függeszteni.” Ez annyit jelent, hogy amíg az utazási korlátozások érvényben maradnak, addig semmi esély a turisztikai ipar újraindítására, és addig biztosan nem tudnak dolgozni az idetartozó iparágban tevékenykedők. Az euró tagországok pénzügyminiszterei hétfőn engedélyezték Olaszország számára a túlköltekezést. Ez annyit tesz, hogy a római kormánynak nem kell betartania a 3 százalékos deficit szabályt. Ez persze olyan, mint halottnak a csók, úgyse tudták volna betartani. A tagországok úgy döntöttek, hogy a gazdasági élet szereplőinek halasztott adófizetést tesznek lehetővé. Az Európai Bizottság egy 37 milliárd eurós alap létrehozásáról döntött, amelynek célja a koronavírus- járvány okozta problémák enyhítése.

Kereskedők dolgoznak a New York-i Értéktőzsdén. A világ tőzsdéin a koronavírus miatt végig söprő nagy árfolyamveszteségeket követve jelentős indexcsökkenéssel indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon is. Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

Magyarországon is sok gond lesz

Az itthoni helyzetet alapvetően meghatározzák a globális és európai körülmények. Az utazási tilalmak a magyar állampolgárokat is érintik, vagyis a turizmusnak "kampó". Orbán Viktor miniszterelnök és más kormánytagok is konkrét gazdaságvédelmi intézkedéseket helyeztek kilátásba. Ám, ezekről még semmit nem tudni, ami nem is csoda, hiszen most folyhat ezeknek a kidolgozása. A súlyos gazdasági következményekről a miniszterelnök azt mondta, az egész magyar gazdaság bajba kerül, de nem egy időben: vannak olyan ágazatok - például a turizmus, a vendéglátás, a szolgáltatások

A miniszterelnök Bártfai-Mager Andreát, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert kérte fel, hogy konzultáljon a már bajba jutott ágazatok képviselőivel, hogy gyors intézkedéseket hozhassanak megsegítésükre. Orbán Viktor hangsúlyosan szólt a munkahelyek megvédésének szükségességéről, jelezve: komoly munkanélküliségi hullám fenyegeti az országot. Arra kérte a munkaadókat és munkavállalókat, tegyenek személyes erőfeszítéseket a munkahelyek megtartásáért. Elmondta azt is, a járvány a költségvetési és gazdasági terveket is felülírja. A büdzsét minden szinten újra kell tervezni, amelynek koordinálása Varga Mihály pénzügyminiszter feladata. Az intézményi és önkormányzati költségvetések újratervezési támpontjait napokon belül megadják, a magyar gazdaság megsegítését szolgáló intézkedések kidolgozása pedig folyamatban van. Ebből is látszik, hogy nálunk hasonlóak a problémák, mint Európa többi államában.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.