Pesti Srácok

A Wizz Air vezérigazgatója szerint júliusra állhat helyre a rend

null

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a minapi interjújában kijelentette: a vállalat úgy számol, hogy a nyár közepére áll helyre a rend a légiközlekedésben, ám addig sok áldozata lesz a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenésnek. Elmondása szerint a magyar low-cost légitársaság 40 millió euró kárt szenved majd március végéig.

Az Airportal.hu légiközlekedéssel foglalkozó portál interjút készített Váradi Józseffel, aki kijelentette, hogy többször is változhat, mely járatokat képesek teljesíteni. A légitársaság 121 gépéből 10 nem teljesít szolgálatot, ezért csökkentették az aktív állomány létszámát, márciusban az előzetesen tervezetthez képest 20 százalékkal alacsonyabb kapacitással működik a Wizz Air. A vállalat alkalmazottjainak egy részét fizetett vagy fizetés nélküli szabadságra küldték, befagyasztották az új emberek felvételét, de elbocsátások nincsenek. Úgy vélekedett, hogy májustól lehet elkezdeni visszaépíteni a kapacitásokat, és legkésőbb júliusra már a korábban tervezett menetrenddel tudnak majd üzemelni.

– közölte.

PestiSracok facebook image

Forrás: Airportal.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még