Pesti Srácok

Szijjártó: új világgazdasági versenyben kell helyt állni

Szijjártó: új világgazdasági versenyben kell helyt állni

A magyar gazdaság szereplőinek új világgazdasági versenyben kell helyt állniuk a koronavírus-járvány után - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

A miniszter hangsúlyozta, nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági védekezésre is szükség van, mert a világjárvány az emberek életén és egészségén túl a munkahelyeket is veszélybe sodorja.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter elmondta, a versenyképesség-növelő támogatási programra eddig 625 pályázat érkezett be, a jelentkező vállalatok 295 milliárd forint értékben vállaltak beruházásokat, és ezzel mintegy 111 ezer munkahelyet védenek meg.

Hétfőn újabb három vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM). A thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. csaknem 565 millió forintos beruházásához a magyar állam több mint 282 millió forinttal járul hozzá. A Filati Maclodio Kft. csaknem 565 millió forintos beruházásához több mint 282 millió forintot nyert el. A Nanushka International Zrt. 574 millió forintot meghaladó beruházását több mint 287 millió forintos állami támogatással valósíthatja meg.

MTI; Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.