Pesti Srácok

GVH: Élénkülő verseny, egyenlő feltételek az elektronikus fizetések piacán

null

Jövő január 1-jétől valamennyi, online pénztárgépet használó kereskedő számára kötelezővé válik az elektronikus fizetések elfogadása; a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) üdvözli, hogy a szabályozás egyenlő versenyfeltételeket biztosít a különböző elektronikus fizetési csatornák, például a bankkártyás, illetve az azonnali fizetési rendszerre épülő megoldások között.

A GVH pénteki közleményében felidézte, hogy tavaly nyáron tette közzé a bankkártya-elfogadással kapcsolatban lefolytatott ágazati vizsgálatának eredményeit. A vizsgálat egyik következtetése az volt, hogy a legalacsonyabb forgalmú kereskedők számára a bankkártya-elfogadás költségei – elsősorban a fix költségek miatt – olyan magasak, hogy a kereskedők egy részének nem éri meg a bankkártyás fizetés elfogadását biztosítani. A versenyhivatal szerint ezért kiemelten fontos és kedvező, hogy a kereskedelemről szóló törvény július 14-én kihirdetett módosítása nem a bankkártya-elfogadást, hanem az elektronikus fizetés elfogadását teszi kötelezővé a kereskedők számára. A szabályozás így egyenlő versenyfeltételeket biztosít a bankkártyás, illetve más elektronikus fizetési szolgáltatásoknak, például az idén márciusban elindított azonnali fizetésre épülő megoldásoknak. Erre a kereskedőknek is megfelelő felkészülési időt ad.

A GVH szerint számos pozitív hatása lehet a 2021. januárjában hatályba lépő szabályozásnak. A következő hónapokban általánosan elérhetővé válhatnak és elterjedhetnek azok a szolgáltatások, illetve fizetési megoldások, amelyek lehetővé teszik az elektronikus fizetéses tranzakciók gyors és biztonságos lebonyolítását, és élénkülhet a verseny a fizetési rendszerek piacán. Mindez csökkentheti a fizetési tranzakciók költségeit mind a hazai fogyasztók, mind a magyarországi kereskedők számára. Emellett csökkenhet a még mindig jelentős mértékű készpénzhasználat, ami szintén fontos közcél – hangsúlyozta közleményében a versenyhivatal.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.