Pesti Srácok

Növekvő területen csökken a haltermelés

Növekvő területen csökken a haltermelés

Csökkent tavaly a hazai haltermelés és az export is, a horgászok által kifogott és nekik eladott hal mennyisége azonban jelentősen nőtt - írta a keddi Világgazdaság a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése alapján.

Tavaly 30,64 ezer hektár tóterület szerepelt halastó művelési ágban, ebből 27,06 ezer hektáron folyt halgazdálkodás. A halászati vállalkozások az előző évinél 2 százalékkal nagyobb területen gazdálkodtak, 29 hektárnyi új halastavat létesítettek, és 206 hektárnyi tóterület felújítását kezdték meg. Az elmúlt öt évben a teljes tóterületnek jellemzően a 85-90 százaléka üzemelt. A halastavakban termelt hal tavalyi mennyisége ugyanakkor 9 százalékkal, 20,62 ezer tonnára csökkent - áll a cikkben. A tógazdaságok termelésében továbbra is a ponty a meghatározó, ez adta az előállított hal 84,5 százalékát. Az elmúlt öt évben a legtöbb pontyhúst 2017-ben termelték. Mennyisége a 2017 előtti években tapasztalt lassú növekedés után 2019-ben is esett, az előző évitől mintegy 30 tonnával maradt el.

A magyarországi halgazdaságok a keltetéstől az étkezési méretű, vagyis a piaci hal előállításáig foglalkoznak haltenyésztéssel. A ponty hagyományosan három év alatt éri el az étkezési méretet, ám a kistavas rendszerekben két év alatt, táppal történő takarmányozással. A növényevő halfajok közül a lehalászott étkezési korosztályú amur a megtermelt mennyiség 3,1, a busa pedig a 7 százalékát adta 2019-ben. Az étkezési méretű értékes ragadozó halak (mint a csuka, a harcsa és a süllő) lehalászott mennyisége 265,8 tonna volt, 19 százalékkal kisebb az előző évinél. Jelentősen, 15 százalékkal, 240,3 tonnára növekedett viszont a tógazdaságokban horgásztatással értékesített hal mennyisége. Az ágazat külkereskedelmi egyenlege eközben 3,5 milliárd forinttal romlott, mert a halászati és akvakultúra- termékek importja 2,46 százalékkal, 36,7 milliárd forintra emelkedett, az arányaiban jóval kisebb mértékű export pedig 32,2 százalékkal, 5,6 milliárd forintra csökkent. A halfogyasztás továbbra is idény jellegű, az egy főre jutó 6-7 kilogrammos éves átlagos mennyiség jelentősen elmarad a 23-25 kilogrammos uniós átlagtól. A 2016 és 2018 közötti adatok ugyanakkor évi 30-40 dekagrammos hazai fogyasztásnövekedést mutatnak - írta a lap.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.