Pesti Srácok

A kormány 282 millió forinttal támogatja a szerencsi csokoládégyár bővítését

A kormány 282 millió forinttal támogatja a szerencsi csokoládégyár bővítését

A kormány 282 millió forinttal támogatja a Szerencsi Bonbon Kft. csaknem 600 millió forintos beruházását, amellyel 130 munkahelyet sikerül megmenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a támogatási okirat átadása alkalmából tartott ünnepségen Szerencsen.

Szijjártó Péter elmondta: a beruházásban új, 2300 négyzetméteres üzemcsarnok épül. Úgy vélte, a koronavírus-járvány okozta helyzetből a kormánnyal szövetséget kötő cégek akár versenyelőnyt is szerezhetnek, ugyanis a szerencsihez hasonló modernizációs beruházások hosszú távra meghatározhatják egy-egy vállalkozás jövőjét. Hozzátette: a magyar gazdaságot erősítik a tradicionális magyar vállalkozások, ugyanis nemcsak gazdasági szereplők, hanem egy-egy generáció életérzésének meghatározói is. Mindemellett a fejlesztés hozzájárul a térség fiataljainak helyben tartásához, illetve visszacsábításához is – közölte a miniszter. Emlékeztetett rá: néhány éve Borsod-Abaúj-Zemplén megyét még úgy emlegették, mint gazdaságilag elmaradott térség. Ma azonban már a negyedik legtöbb tőkét vonzó megyeként tartják számon, és a kormány beruházásokat támogató politikája révén a válság alatt 39 megyei vállalkozás kötelezte el magát olyan beruházás mellett, mint a Szerencsi Bonbon Kft. Ezzel 11 500 munkahelyet sikerült megmenteni a térségben, 20 milliárd forintnyi beruházáshoz a kormány 9 milliárd forint támogatást biztosít – emelte ki Szijjártó Péter. Koncz Zsófia, a júniusban elhunyt Koncz Ferenc országgyűlési képviselő lánya, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként indul az időközi választáson elmondta: 1996-ban hárman alapították meg a Szerencsi Bonbon Kft.-t, ma pedig már 130 embernek ad munkát a cég. Hozzáfűzte:

Takács István, a Szerencsi Bonbon Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a társaságot az egykori, 1923-ban alapított Szerencsi Csokoládégyár által készített és közkedveltté tett termékek átörökítésére, megmentésére hozták létre. A hagyományos receptek felhasználásával és termékbővítéssel ma 265 -féle édességet készítenek és még legalább 25 bevezetése szerepel a terveik között. Hangsúlyozta, a Nestlé Hungária Kft. jóvoltából édességeiket tavaly óta ismét a Szerencsi márkanév alatt hozhatják forgalomba.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.