Pesti Srácok

Parragh Lászlót választották meg ismét az MKIK elnökének

Parragh Lászlót választották meg ismét az MKIK elnökének

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) csütörtöki küldöttgyűlésén a 127 küldött – nyílt szavazáson – ellenszavazat nélkül, 19 tartózkodás mellett ismét Parragh Lászlót választotta meg a köztestület elnökének, akinek megbízatása a 2020–2024-es időszakra vonatkozik.

Parragh László a kamara tevékenységéről tartott beszámolójában hangsúlyozta: a köztestület az elmúlt években sokat tett azért, hogy a magyar gazdaság sikereket tudjon elérni, a koronavírus miatt előállt helyzetben pedig javaslataival járul hozzá a válság kezeléséhez, a kilábaláshoz. Elmondta, hogy a kamara aktívan részt vesz a gazdaságfejlesztésben, a szakképzés, a felnőttképzés, a felsőoktatás alakításában, a külgazdasági tevékenyég erősítésében, a vállalati vitarendezésben, az európai uniós forrásokból finanszírozott projektek megvalósításában. Kifejtette, hogy a gazdaságfejlesztés és érdekérvényesítés területén aktívan részt vettek a bérmegállapodási programok kidolgozásában, az európai uniós források hatékony felhasználásának előkészítésében. Támogatták továbbá a kormány gazdaságfehérítő intézkedéssorozatát a vállalkozói észrevételek közvetítésével, az adózási környezet folyamatos finomhangolását a vállalkozói szféra jövedelempozíciójának és versenyképességének javítása érdekében, köztük a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) átalakítását.

Az MKIK elnöke szólt arról is, hogy a kamara fontos szerepet tölt be a szakképzésben, hozzájárult a duális képzés társadalmi és politikai elfogadtatásához. Működtetik az Ágazati Készség Tanácsokat, részt vettek az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) racionalizálásában. Parragh László szerint erős hazai vállalkozói bázisra van szükség, és a gazdasági versenyképesség javítása érdekében fenn kell tartani a növekedésbarát adórendszert, a vállalkozások finanszírozásának támogatását, amelyben a Széchenyi-kártya program fontos szerepet tölt be és bizonyította létjogosultságát. A kamarai hálózat előtti kihívásnak nevezte, hogy a válsághelyzetben valamennyi vállalati problémára választ tudjanak adni.

A küldöttek megválasztották az MKIK 40 tagú elnökségét. Miklóssy Ferencet, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét az MKIK általános alelnökének választották. Az MKIK alelnöke lett Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Fasimon Sándor, az INA igazgatósági elnöke, Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke, Kovács J. Attila, az MKIK és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnöke, Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A küldöttek döntöttek az MKIK ellenőrző, valamint az etikai bizottságáról is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.