Pesti Srácok

ITM: Az ágazati bértámogatási programban eddig tizenötmilliárd forintot ítéltek meg (VIDEÓ)

Az ágazati bértámogatási programban, ami a vendéglátásban, a turizmusban, a szolgáltató szektorban tevékenykedőknek nyújt segítséget, eddig tízezer munkáltató, csaknem hetvenezer munkavállaló esetében nyújtott be kérelmet és tizenöt milliárd forintot ítéltek meg támogatásként – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn a Facebookra feltöltött videójában.

Bodó Sándor szerint a programra azért van szükség, mert a koronavírus-járvány második hullámában a kormánynak már célirányosan kell azokat az ágazatokat segítenie, amelyek komoly hátrányokat szenvednek, hiszen nehéz heteket, hónapokat élnek át. A támogatás lehetőségével a szállásadók, az utazásszervezők, valamint azok a buszos szolgáltatók is élhetnek, akik a turizmus területén tevékenykednek. Az ágazati bértámogatás igényelhető maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként havi bruttó 241 500 forint. Kiemelte, a program lényege, hogy a kifizetett bérek ötven százalékát az állam, ötven százalékát pedig a munkaadók állják, akiknek a program időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a munkabérköltségek közel kétharmadát az állam biztosítja. Az államtitkár szerint a legtöbb igénylés a fővárosból érkezik, az adatok azt mutatják, hogy a munkaadók átlagosan 101 ezer forintot igényelnek (ez a munkabér ötven százaléka). Bodó Sándor elmondta, a pályázat részletei a munka.hu oldalon találhatók, a munkaadók a foglalkoztatási főosztályokon tudják leadni a kérelmeiket, amelyhez csatolni kell a dolgozók munkaszerződését is. Az államtitkár felidézte, hogy a kormány már a vírus magyarországi megjelenésétől kezdve elkötelezett volt a hatékony egészségügyi védekezés és a gazdasági mentőcsomag kialakításában.

A legfontosabb a munkahelyek megőrzése volt, ezért munkahelyvédelmi programot indítottak, amelynek eredményeként több mint kétszázhúszezer munkahelyet tudtak megvédeni. A járvány első hullámának végén pedig már a munkahelyek teremtése is előtérbe került, ezt szolgálta a 6+3 névvel ellátott munkahelyteremtő program, amelyben a bérek jelentős részét hat hónapig az állam biztosítja, három hónapig pedig a munkaadóktól kéri ezt. A programnak köszönhetően nyár végére a regisztrált álláskeresők száma újra háromszázezer alá csökkent. A vírus helyzet első és második hullámában bevezetett programok 1,6 millió munkavállaló munkahelyének megőrzésében segítettek – mondta az ITM államtitkára.

Forrás: MTI; Fotó: Bodó Sándor Facebook-videója

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.