Pesti Srácok

Londoni elemzők szerint Kína sokkal korábban beelőzheti az amerikai gazdaságot

Londoni elemzők szerint Kína sokkal korábban beelőzheti az amerikai gazdaságot

Londoni pénzügyi elemzők szerint a koronavírus-járvány globális gazdasági hatásai miatt Kína az eddig vártnál öt évvel előbb veheti át az első helyet Amerikától a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján, de a helycsere így is csak a jelenlegi évtized végére valószínűsíthető.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden év végén összeállítja a következő másfél évtizedre szóló prognózisát a világ vezető gazdasági erőcentrumainak sorrendjéről a dollárban, folyó áron számolt nominális hazai össztermék (GDP) alapján. Szombaton ismertetett éves elemzésükben (CEBR World Economic League Table, WELT 2021) a ház szakértői közölték: számításaik szerint a világgazdasági szintű hazai össztermék az idén 4,4 százalékkal zuhant. A cég elemzői szerint ez azt is jelenti, hogy a globális GDP-érték 2020-ban hatezermilliárd dollárral lesz kevesebb a CEBR egy évvel ezelőtti előrejelzésében valószínűsített szintnél. A CEBR várakozása szerint ugyanakkor a koronavírus elleni oltóanyagok megjelenésének hatására 2021-ben erőteljes fellendülés várható: a pénteki prognózis alapján a ház jövőre 5,3 százalékos globális GDP-növekedésre számít reálértéken.

A CEBR londoni elemzői szerint a világgazdaság hosszabb távon behozza a koronavírus-járvány okozta veszteségek zömét, de a globális GDP-érték várhatóan még 2034-ben is ezermilliárd dollárral lesz kevesebb a cég korábbi előrejelzéseiben arra az évre valószínűsített szintnél. A tanulmány kiemeli, hogy a kínai gazdaság láthatóan jobban állta a koronavírus-járvány viharát, mint a nyugati gazdaságok. Ennek alapján a CEBR azzal számol, hogy Kína már 2028-ban, a cég egy évvel ezelőtti prognózisában szereplő időpontnál öt évvel korábban átveszi az első helyet az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján.

A CEBR tavaly decemberben összeállított éves WELT-előrejelzésében még az szerepelt, hogy az Egyesült Államok és Kína 2033-ban cserél helyet a legnagyobb gazdaságok globális mezőnyének első két helyén. Idei tanulmányában a ház hangsúlyozza, hogy a világgazdaság a következő másfél évtizedben általánosságban is egyre inkább keletre tolódik. A CEBR szerint ennek jele, hogy a 2020-as WELT-rangsor felső tízes mezőnyében szereplő országok összesített teljesítményének 19 százalékát európai gazdaságok adták, ám részarányuk 2035-re várhatóan már csak 12 százalék lesz. A folyamatot illusztrálja az is, hogy a CEBR pénteki előrejelzése szerint India, amely a legnagyobb gazdaságok idei WELT-ranglistájának hatodik helyén áll, 2035-ben már a 3. helyen lesz, Indonézia pedig a 15. helyről a 8. helyre kerül.

PestiSracok facebook image

A CEBR hosszú távú prognózisa szerint a magyar gazdaság a 193 gazdaságot számláló listán az idén az 55. helyen lesz a dollárban mért hazai össztermék alapján, és ez a pozíció a másfél évtizedes előrejelzési időszak végéig nem sokat változik: a cég az 56. helyet valószínűsíti Magyarország számára 2035-re.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.