Pesti Srácok

Magyar fejlesztésű app segíti a tömeg elkerülését a bevásárlóközpontokban

Magyar fejlesztésű app segíti a tömeg elkerülését a bevásárlóközpontokban

A koronavírus-járvány idején az emberélet megóvása az első, azonban a magyar családok megélhetésének biztosításához működésben kell tartani a gazdaságot is. Ilyen nehéz helyzetben különösen sokat segíthetnek a magyar innovációk – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára annak kapcsán, hogy két hazai cég egy ingyenesen használható, online platformon tette közzé a budapesti és Pest megyei plázák, hipermarketek és bevásárlóparkok látogatottsági adatait.

A minisztérium közleménye tovább idézte az államtitkárt, aki hozzátette, hogy a plázák zsúfoltságát mutató LocSight szolgáltatás rávilágít arra, hogy az adatalapú innovációnak nemcsak az ország versenyképességében, de az emberek mindennapi életének megóvásában is nagy jelentősége van. Az alkalmazás segítségével az állampolgárok fontos információkhoz juthatnak, amelyek az egészségük megóvását is szolgálja, így a járvány megfékezésében is fontos szerepet kap. Emellett a vállalkozások biztonságosabb működése hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez.

A jelen pillanatban Európában egyedülálló kereskedelmi térinformatikai szolgáltatás mobiltelefonról is használható, felülete egyszerű: mindössze ki kell választani a kereskedelmi egységet. Az ekkor megjelenő, naponta frissülő táblázat színezése megmutatja, hogy a hét egyes napjain és óráiban mekkora az adott bevásárlóközpont forgalma. Az alkalmazással bárki megtervezheti vásárlása időpontját, elkerülve a legzsúfoltabb órákat. Ha csak egy adott időpont felel meg a vásárlásra, megkereshető az a bevásárlóközpont, amely a vásárlóhoz közel van és a legkevésbé zsúfolt az adott időszakban. A felület használatával így lerövidíthető az adott áruházban töltött idő és jelentősen csökkenthető a koronavírus-fertőzés kockázata is – ismertette az ITM közleménye.

Forrás: MTI; Fotó: locsight.app

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?