Pesti Srácok

Magyarország a következő évtized gazdasági nyertese lehet

Magyarország a következő évtized gazdasági nyertese lehet

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői és gazdasági szakértők szerdán, Matolcsy György Egyensúly és növekedés című könyvének online bemutatóján hangsúlyozták: Magyarország a következő évtized gazdasági nyertese lehet, ha időben felismeri a járvány utáni világ meghatározó folyamatait.

Az MNB elnökének kötete először 2015-ben jelent meg Egyensúly és növekedés: konszolidáció és stabilizáció Magyarországon, 2010–2014 címmel. Patai Mihály MNB-alelnök a bemutatón elmondta, hogy az új kötet az azóta eltelt öt év tapasztalataival bővült. Kifejtette, hogy a járvánnyal példátlan növekedési szakasz ért véget, amelynek legfontosabb intézkedései a Növekedési hitelprogram (NHP) meghirdetése, az alapkamat csökkentése, a devizahitelek forintosítása, valamint a sok ellenállást kiváltó különadók voltak.

– fűzte hozzá. A 2010 utáni irányváltás jelentőségét hangsúlyozta az MNB ügyvezető igazgatója is. Baksay Gergely kiemelte, hogy az MNB szakított azzal a több évtizedes nemzetközi gyakorlattal, amely az infláció felügyeletére korlátozta a jegybankokat.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Pleschinger Gyula, az MNB Monetáris Tanácsának tagja szintén a jegybank gazdaságélénkítő tevékenységére hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint a jegybank 2010-ben nem is tehetett mást, hiszen a hitelezés folyamatosan csökkent, noha arra a vállalatoknak szükségük lett volna a bővüléshez. Az országot az államadósság, a költségvetési hiány, az adók és a munkanélküliség magas szintje is kényszerpályára szorította, így olyan megoldásokat kellett bevetni, amelyek akkor még szokatlannak tűntek. 2016-ra a hitelezés ismét bővülni kezdett, és Pleschinger Gyula a járvány után is növekedésre számít.

– tette hozzá. A Mathias Corvinus Collegium vezető oktatója szerint 2010-ben kevesen gondolták, hogy néhány év múlva munkaerőhiány alakul ki. Cséfalvay Zoltán felidézte, hogy akkor még az államháztartási egyensúly megteremtése számított a legsürgősebb feladatnak, ösztönözve egyúttal a növekedést is. Megszorítással – mint fogalmazott – csak alacsony szintű, folyamatosan lefelé húzó egyensúly érhető el. Cséfalvay Zoltán szerint a nemzetközi tapasztalatok világosan mutatják a növekedés és a munkavállalás összekapcsolódását, hiszen az egy főre jutó GDP ott magas, ahol a foglalkoztatás aránya jelentős. Hozzátette, hogy munkahelyeket a vállalkozók hoznak létre, őket kellett tehát egyebek közt az adóterhek mérséklésével megsegíteni. Véleménye szerint a következő éveket a digitalizáció, valamint a tehetséges munkaerő felértékelődése, a globális értékláncok és a munkavégzés átalakulása fogja meghatározni.

– hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?