Pesti Srácok

Megegyezés a kecskeméti Mercedesnél – Béremelés, garantált munkahelyek

null

Kétéves bérmegállapodással zárultak az egyeztetések a Mercedes és az érdekképviseleti szervezetek között, amelynek értelmében 90 ezer forinttal nő az alapfizetés a következő két évben a kecskeméti gyárban – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

A kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a VASAS Szakszervezeti Szövetséggel és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) írta alá a következő két évre vonatkozó bérmegállapodást.

Mint írták: ennek eredményeként valamennyi érintett fél számára elfogadható megállapodás és jó kompromisszum született. A bértárgyalásban résztvevő felek az alapbér lépcsőzetes, fix mértékű emeléséről állapodtak meg, amely 2021. április 1-jétől kezdődően összesen 90 ezer forintos bruttó béremelést jelent a következő két év folyamán. A jelenleg érvényben lévő munkaidőkeret az év végével lezárul. Ezzel a mínusz órákat törlik, a plusz órákat pedig a törvényi előírásoknak megfelelően kifizetik. Az új munkaidőkeret egy évre érvényes, és 2021. január 1-jén kezdődik.

Mindezek mellett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár 2022 végéig a foglalkoztatási szint megtartását is biztosítja. Ez azt jelenti, hogy a vállalat garantálja a jelenlegi foglalkoztatotti létszámot – írták. A cég korábbi tájékoztatása szerint a karácsonyi szabadságolási időszakot kihasználva a szokásos téli munkálatokkal a gyár a következő termelési évre készül fel. Az átfogóbb átépítési munkák miatt a téli termelési szünetet a tervek szerint december 18-a és 2021. január 17-e között tartják.

PestiSracok facebook image

A kecskeméti gyár több, mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2019-ben közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedést jelent.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.