mercedes-benz
Lövöldözés volt egy németországi Mercedes-gyárban, ketten meghaltak
Lövöldözés tört ki a Németország délnyugati részén lévő Sindelfingen Mercedes-gyárában csütörtökön, ketten meghaltak – közölték a német hatóságok, hozzátéve, hogy egy gyanúsítottat is őrizetbe vettek.Új parancs: az energiatakarékosság az első számú állampolgári kötelesség Németországban
Takarékos energiafogyasztásra szólította fel a német lakosságot a Mercedes-Benz járműgyártó társaság vezetője egy pénteki nyilatkozatában.Működésben a nyugati demokrácia: a német politikusok ideológiai alapon tudni vélik, hogy cégeiknek hova érdemes befektetniük
A Mercedes-Benz egy újabb gigaberuházást kíván megvalósítani Kecskeméten, ami Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint jelentős munkahelyteremtéssel is jár. Az üzlettel nyilván az autógyártó is jól jár, hiszen jellemzően ez az egyik alapmegfontolás egy befektetés mögött. Persze csak ott, ahol még képesek racionálisan gondolkodni. A beruházás hallatára ugyanis egy újabb német politikus fejtette meg, hogy hova kellene beruházniuk a német cégeknek és hova nem.Szijjártó: 400 milliárd forintos gigaberuházás keretében új gyártósorokat telepít Kecskemétre a Mercedes
Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében a Mercedes 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszériaüzemét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Kecskeméten.Csiphiány miatt kényszerszabadságon a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói
A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt három hétre ismét leállt a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban.A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tájékoztatása szerint a kecskeméti gyár az aktuális helyzethez a termelés rugalmas módosításával alkalmazkodik. A 30., 31. és a 32. hetet érintő (amely augusztus 15-éig tart) termelési szünet idejét karbantartási tevékenységekre, illetve az új modell sorozatgyártásának előkészületeire használják fel.Szijjártó: Megkezdi a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását a Mercedes Kecskeméten
Jelentősen, újabb 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary, a fejlesztés keretében a vállalat megkezdi Magyarországon elsőként a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását – jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kecskeméti gyárból a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.Megegyezés a kecskeméti Mercedesnél – Béremelés, garantált munkahelyek
Kétéves bérmegállapodással zárultak az egyeztetések a Mercedes és az érdekképviseleti szervezetek között, amelynek értelmében 90 ezer forinttal nő az alapfizetés a következő két évben a kecskeméti gyárban – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.Formula–1 – A Mercedes a konstruktőrök világbajnoka, Hamilton nyert Imolában
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Formula-1-es Emilia-Romagna Nagydíjat, ezzel csapata megvédte konstruktőri világbajnoki címét. Korábban egyetlen konstruktőr sem nyert sorozatban hét vb-címet; ez a Mercedesnek sikerült először, mivel négy versennyel az idény vége előtt behozhatatlan az előnye a pontversenyben második Red Bull előtt.Többhetes szünet után újraindul a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban
Többhetes szünet után a Mercedes-Benz keddtől fokozatosan újraindítja termelést a kecskeméti gyárában; a munkatársak védelme érdekében az újraindulást több, mint 120 higiénés és megelőző intézkedéssel készítették elő – tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t.Ajánljuk még