Pesti Srácok

Szijjártó: 400 milliárd forintos gigaberuházás keretében új gyártósorokat telepít Kecskemétre a Mercedes

null

Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében a Mercedes 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszériaüzemét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Kecskeméten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a fejlesztés nyomán az üzem képessé válik két új elektromos platform gyártására, így a vállalat magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza hazánkba. Tájékoztatása szerint a projekt jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel fog járni, ezért azt az állam 14 milliárd forinttal támogatja. A Mercedes emellett képzési programot indít Kecskeméten, amihez a kormány ugyancsak pénzügyi hozzájárulást biztosít.

Beszédében Szijjártó Péter nagy büszkeségnek nevezte, hogy a Mercedes kulcsfontosságú helyszínként tekint Magyarországra, hozzátéve, hogy az együttműködés elmúlt tizennégy éve sikertörténet mindkét fél számára. Úgy vélekedett, hogy a mostani gigaberuházás is jól mutatja a magyar autóipar szárnyalását, ami nem politikai állítás, hanem tényekkel is alátámasztható: a szektor termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint volt, míg 2021-ben 9400 milliárd forint, és a lendület nem csökkent, ugyanis ez a szám az idei év első öt hónapjában elérte a rekordnak számító 4500 milliárd forintot. Rámutatott: a 155 ezer magyar embernek munkát adó ágazat 90 százalékos exporthányaddal dolgozik, Magyarország így, bár lakosságszám tekintetében csak 95. a világon, az autóipari kivitel terén a 20. helyen áll.

Hangsúlyozta, hogy bár az utóbbi két és fél évben kétszer is kifordult sarkaiból a világgazdaság, ez sem volt képes megakasztani az autóipar forradalmi megújulását, amely napjaink egyik legfontosabb világgazdasági folyamata.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. A miniszter aláhúzta, hogy ezért a kormány sokat dolgozott, és Magyarország mára "a globális autóipari forradalom, az elektromos autóipari átállás egyik legfontosabb helyszíne lett". Ennek illusztrálására kiemelte, hogy Németországon és Kínán kívül csak Magyarországon rendelkezik gyártási kapacitással mindhárom nagy német prémium autómárka. Kitért arra is, hogy hazánk a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártókapacitásával rendelkezik, míg ezek exportjában a globális ranglista ötödik helyén áll. Közölte, hogy Magyarországon a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig tavaly elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és volumene az idei év első négy hónapjában is 7 százalékkal bővült.

Szijjártó Péter együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Christian Wolff gyárigazgatóval, Jörg Burzer termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági taggal és Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármesterrel.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.