Pesti Srácok

Szijjártó: Hazánk előrelépett az energiaellátás diverzifikálásában

Szijjártó: Hazánk előrelépett az energiaellátás diverzifikálásában

Magyarország jelentőset lépett előre az energiaellátása diverzifikálásában – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a harmadik Budapest Energy Summit nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében. Szijjártó Péter hozzátette, az energiaellátás kérdése a kelet-közép-európai régióban mindig kritikus ügynek számított, a régió országai számos erőfeszítést tesznek és tettek az energiaellátásuk diverzifikálására.

Az energiaellátás nemzetbiztonsági kérdés a régióban. Az infrastruktúra pedig történelmileg meghatározott, a nyugat-keleti irányú hálózatok sokkal fejlettebbek, mint az észak-déliek, ezzel a kérdéssel foglalkozni kell – húzta alá. Kiemelte, a nemzeti energiamix része lesz a cseppfolyósított gáz, januártól elkezd üzemelni Horvátországban Krknél az a terminál, amely cseppfolyósított gázt képes fogadni. Magyarország 2021. január elsejétől évente egymilliárd köbméternyi kapacitást lekötött. Ez tette lehetővé, hogy az első nem orosz forrású, hosszú távú gázellátásról szóló szerződést alá tudták írni a Shellel – mondta, kiemelve, a cseppfolyósított gáz az ország energiabiztonságához jelentősen hozzájárul. Kitért arra is, hogy a Paks2 beruházás jól halad, a kormány elkötelezett a tiszta, biztonságos, hatékony és modern energiaelőállítás mellett. A kormány visszautasítja azt az álláspontot, amely a nukleáris energiát negatívan diszkriminálja. A nukleáris energia nélkül lehetetlen elérni a szén-dioxid kibocsátás visszaszorítására vonatkozó célkitűzést – jelentette ki. Kifejtette, Magyarország elkötelezett a közös uniós célkitűzések mellett. Az ország a világ azon 21 országa közé tartozik, amelyik növelte a gazdasági teljesítményét, miközben a szén-dioxid kibocsátását csökkentette az elmúlt évtizedben.

A villamosenergia-ellátásban is történt előrelépés, két új szlovák villamosenergia-hálózati összeköttetés (interkonnektor) létesül jövőre, és elindult a végső fázis kivitelezése a Szlovénia és Magyarország közötti interkonnektornál. Ezek a beruházások még jobban egységesítik és hatékonyabbá teszik a régió villamosenergia-piacát – mondta. Kitért arra is, hogy elkezdték annak az ötven kilométeres csővezetéknek az építését a szerb-magyar határon, amely a déli gázfolyosóhoz, így az azerbajdzsáni, közép-ázsiai gázhoz biztosít hozzáférést, valamint a görög LNG-gázhoz. Reményét fejezte ki, hogy a magyar energiaellátás diverzifikálása irányába tett lépések nemcsak a régióban, hanem azon túl is pozitív hatást gyakorolnak. Az egyeztetéseknek pedig kiváló terepe a harmadik Budapest Energy Summit nemzetközi konferencia a miniszter szerint.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.