Pesti Srácok

A Dunaferr április végéig meghosszabbítaná a korábban felmondott kollektív szerződést

A Dunaferr április végéig meghosszabbítaná a korábban felmondott kollektív szerződést

Az ISD Dunaferr vezetése április végéig fenntartaná az általa tavaly augusztus közepén felmondott kollektív szerződés feltételeit, és így továbbra is biztosítaná a szerződésben foglalt dolgozói juttatásokat az új kollektív megállapodás megkötéséig – közölte a társaság kedden.

A közleményben azt írták, hogy a munkáltató a kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek együttműködését kéri a határidő-hosszabbítás elfogadásához a munkavállalók érdekében. Minderről Evgeny Tankhilevich a Dunaferr legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettese levélben tájékoztatta a munkavállalókat, amelyben jelezte, hogy az erre vonatkozó ajánlatot kedden megküldték a Dunaferr DV.Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet részére is. A cégvezetés azt várja a szakszervezetektől, hogy szerdán 15 óráig írják alá az elkészített megállapodást, melynek eredményeként a kollektív szerződés hatálya két és fél hónappal meghosszabbodik, így a munkavállalók változatlan bérezésben és juttatásokban részesülnek, továbbá lehetőség nyílik az új kollektív szerződés megkötésére vonatkozó tárgyalások lefolytatására. A levélben megjegyezték, az új szerződés kialakításának feltétele a konstruktív együttműködés mindkét szakszervezet részéről, ezért azt kérték a Vasas jelenlegi választott vezetőitől, hogy szűnjön meg a cég rossz hírének keltése, továbbá az öncélú, a társaságnak és minden munkavállalójának csak kárt okozó jogi viták.

Megemlítették, hogy a kollektív szerződés meghosszabbítása mellett a vállalat vezetése továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelő szakmai befektető partnert vonjon be a társaságcsoport működésébe. Evgeny Tankhilevich a Dunaferr nevében, tavaly augusztus 14-én egyoldalúan felmondta a hatályos kollektív szerződést, amely február 14-ig él változatlan formában. A Dunaferrnek szeptember 30-a óta nincs igazgatósága, illetve felügyelőbizottsága. November végén a cégszerű működés törvényes visszaállítására szólította fel a Dunaferr vezetését a területileg illetékes cégbíróság. A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet október 16-án a bérek kifizetéséért és az új kollektív szerződésért tüntetett Dunaújvárosban, előtte két nappal pedig az orosz nagykövetség előtt. A szakszervezetek mindaddig a kollektív szerződésről nem tárgyaltak a munkáltatóval, illetve a bért hónapok óta két részletben kapják meg. December 11-én munkakezdéskor nem engedték be a gyárkapun a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökét, Molnár Lászlót és a szakszervezet két alelnökét, Hegedűs Lászlót és Győri Gábort, valamint Eszenyi Andrást a gyár területére. Ők hárman az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalói delegáltjaként, a cég felügyelőbizottsága választott tisztségviselői is voltak egyben. A cég a szakszervezeti vezetőket azonnali hatállyal elbocsátotta, telefonjaikat és internetelérésüket letiltotta.

Evgeny Tankhlievich az elbocsátásokkal kapcsolatban, levélben azt közölte, hogy megelégeltük a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezet Szövetség vezetőinek áruló, kollaboráns magatartását is, és nem engedjük meg, hogy a továbbiakban bármiféle támogatást adjanak dunaferres munkavállalóként a zsákmányra éhes támadóknak. A belépési korlátozásokra azért volt szükség szerinte, mert a Dunaferrt jogtalanul elfoglalni akaró horda, a Dunaferr törvényes működésének helyreállítását akadályozni akaró személyek megkíséreltek volna jogtalanul behatolni a Dunaferr területére. December 15-én a Dunaferr Ifjúsági Szervezet arról számolt be honlapján, hogy megkezdték a munkáltatóval a kollektív szerződéssel kapcsolatos egyeztetéseket. Azóta két további tárgyalás volt, és a szervezet mindvégig azt az álláspontot képviselte, hogy a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség részvételére és aláírására mindenképpen szükség van egy új kollektív szerződés megkötésére a Munka Törvénykönyve szerint. Az ISD Dunaferr társaságcsoport Magyarország meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese. Éves acéltermelő kapacitása mintegy 1,7 millió tonna. A nyilvános cégadatok szerint a négyezer-ötszáz munkavállalót foglalkoztató ISD Dunaferr Zrt. 2018-ban 368 milliárd forint nettó árbevétel mellett 10,6 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.