dunaferr
Debrecen polgármestere elfogadhatatlannak nevezete, hogy a környezetszennyező cégekkel a kormányhivatalok szerződéseket kötögessenek
A veszélyhelyzeti kormányrendelet visszavonását kéri a kormánytól Debrecen polgármestere.Az Európai Unió jóváhagyta a Dunaferr tulajdonosváltását
Az Európai Unió egyszerűsített fúziókontroll eljárásban vizsgálta a Dunaferr megvásárlását, amelyet tegnapi döntése szerint jóváhagyott. A nyílt és transzparens felszámolási eljárás keretében korábban a Liberty Steel adott be érvényes és nyertes pályázatot. Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a döntés kapcsán kiemelte, hogy "a jóváhagyással az utolsó akadály is elhárult a Dunaferr sikeres értékesítése és jövője elől".Gulyás Gergely a PS-nek: megnyugodhat a WWF, nem most dőlnek le a környezetvédelem utolsó bástyái
A Dunaferr megmentéséért modósították a kormányrendeletet, a WWF Magyarország túl korán kiáltott farkast – derült ki az aktuális Kormányinfón, ahol portálunk megtudta: hazánk lazán és jó kedéllyel jelezte Brüsszelben, hogy nem járul hozzá a hét éves költségvetés százmilliárd eurós toldozgatásához. Gulyás Gergely érdeklődésünkre arról is beszélt, hogy Brüsszel egyre kínosabb indokokat talál ki, miért nem fizet Magyarországnak: legutóbb már arról érdeklődtek, pontosan hány szobát is kapott az Országos Bírósági Tanács és azok ki voltak-e festve.Dunaújvárosban az új zászló érkezésével kultúraváltásra van szükség – Hogyan tovább, Dunaferr? (Videó)
Hazánk egyetlen jelentős vas- és acélipari központjában, Dunaújvárosban jelentős változások zajlanak. Az ukrán–orosz vegyes tulajdonosok törvénytelen működése nyomán de facto csődbe ment Dunaferrt ugyan a kormány megmentette és új tulajdonost talált számára, a munka neheze azonban csak most jön. A vasmű jövőjéről és a Liberty Steel mint új tulajdonos céljairól a Rácalmási Polgári Egyesület szervezésében lezajlott polgári nap keretében beszélgetett Pribil Sándor házigazda Samók Dávid közgazdásszal, korábbi miniszteri és parlamenti tanácsadóval.Kulcsfontosságú bejelentés: alapjaiban fog megváltozni a Dunaferr
Az elmúlt év alatt nagy utat tettünk meg. A korábbi, felelőtlen vezetés hanyagsága miatt több ezer munkahely került veszélybe, sőt, tavaly decemberben még a szénellátás sem volt biztosított a gyárban. Ma már viszont egy olyan megállapodás aláírásának lehetünk tanúi, amely az acélipar jövőjét jelentő zöld acélgyártást alapozza meg Dunaújvárosban – fogalmazott Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azzal kapcsolatban, hogy bejelentették: a Liberty Steel Group és a kínai CISDI Engineering Co. partneri megállapodást kötött, hogy a Dunaferr a szénalapú acélgyártásról az elektromos ívkemencés technológiára térjen át – számolt be az Index.A privatizáció kudarcsorozata után a Dunaferr megmentése igazi sikertörténet – Samók Dávid a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor Samók Dávid közgazdásszal beszélgetett. Ezen a héten két gazdasági téma volt terítéken: egyfelől a Dunaferr csődje és állami közreműködéssel történő eladása, amely során eddig nem gyakran tapasztalt erejű kormányzati fellépésre, valamint Orbán Viktor személyes közreműködésére is szükség volt. A Dunai Vasmű ugyanis 2022 végére fizetésképtelenné vált, és a nehéz helyzet több ezer munkavállaló egzisztenciáján túl egy nemzetstratégiai jelentőségű vállalat létét is veszélyeztette. Hogyan alakította a gyár, a dolgozók és az állam javára az eseményeket a kormányzat? Mi lett a sorsa annak a több mint négyezer dolgozónak, akik korábban kilátástalannak tűnő helyzetbe kerültek? Levonható következtetés ebből az esetből arra vonatkozóan, hogy a kormány miként kezeli a stratégiai ágazatokat? És egyáltalán miért fontos az acélipar hazánkban? A műsor második felében megtárgyalásra került egy az állami egészségüggyel kapcsolatos hír, ami szerint a kórházi adósságállomány év közepére már meghaladta a 100 milliárd forintot – a kiút lehetőségeit firtatta Samók Dávid közreműködésével Hoppál Hunor a legfrissebb Grundban.Elkelt a Dunaferr – A Liberty Steel menti meg a rablóprivatizáció áldozatává vált vasműt
Az indiai Liberty Steel pályázata érvényes és eredményes volt. Az acélipar stratégiai ágazat Magyarországon – írja a vg.hu.Ajánljuk még