dunaferr
Elrendelte a Dunaferr felszámolását a Fővárosi Törvényszék
A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által szerdán az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban – közölte csütörtökön a budapesti bíróság.Elkezdték leállítani a Dunaferrt, a kormány törvényi erővel mentené meg a vasüzemet
Fokozatosan leáll a Dunai Vasmű kokszolója, ezzel elkezdődött a Dunaferr leállítása. Kedden állítólag már tömegesen mondtak fel a dolgozók - erről beszélt Dunaújváros polgármestere a Népszavának. A kormány törvényi beavatkozással mentené meg a vasműt, és kifejezetten a Dunaferr helyzete miatt módosította a kormány a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényt - állítja belső információkra hivatkozva a Portfolió. A lap úgy tudja, hogy lehetséges vevővel is folynak tárgyalások.A Dunaferr bizonyos üzemegységeinek biztonságos leállításához szükséges energetikai döntéseket hozott meg a kormány
Az E.On Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt. november 28-án értesítette az ISD Powert, hogy december elsején a Dunaújváros Vasmű tér 1–3. alatti felhasználási helyet (vagyis az ISD Dunaferr telephelyét) a villamosenergia-ellátásból kikapcsolják. Ez az ISD Power minden energiatermelésének és szolgáltatásának a végét jelentette volna, vagyis azt, hogy a Dunaferr gyáregységei nem jutottak volna semmilyen energiához ennek következtében. Technológiai okokból ez bizonyos üzemegységekben komoly problémát, kárt, akár vészhelyzetet is okozhatott volna.Nemhogy a nemzetbiztonsági bizottság élére, még éjjeliőrnek sem való – Kubatov Gábor feljelentette az álhírgyártó Stummer Jánost
Nem maradt következmények nélkül Stummer János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökének immáron folyamatosnak nevezhető álhír gyártása. Miután a jobbikos politikus egy, a Puskás Aréna alatti Orbán-alagútról delirált, most Kubatov Gábort kiáltotta ki zsoldosvezérnek. Természetesen egyből kiderült, hogy nem kicsit futott lyukra a jobbikos politikus, akinek a pártja igencsak nehéz helyzetben lehet, ha a fenti "tévedések" fényében is Stummer Jánost találták a legalkalmasabbnak a nemzetbiztonsági bizottság elnöki pozíciójának betöltésére. A nemzetbiztonsági kockázatot magában rejtő szenzációhajhász kijelentése, az Orbán-alagút kapcsán már korábban óriási felháborodást váltott ki, akkor Stummer azonban kibújt a felelősségvállalás alól. Egészen eddig. Most ugyanis újabb álhírekkel állt elő, amelyben Kubatov Gábort vádolta azzal, hogy "zsoldosseregeket küldött a Dunai Vasműhöz". A Fidesz alelnöke jelezte: feljelentést tett az álhírgyártó bizottsági elnök ellen. Mindezt egy Facebook-posztban ismertette, amelyben arról ír: Stummer nemhogy a nemzetbiztonsági bizottság élére nem való, de még éjjeliőrnek sem.A Gyurcsány-kormányig nyúlnak a Dunaferr-botrány szálai
A Dunaferr körül ismét áll a bál, biztonsági őrökkel gyárat foglalni vadkeleti módszer és az állam erőszakmonopóliumának megkérdőjelezése. A baloldali támogatással megválasztott jobbikos polgármesternek is érdemes átgondolnia, ki a politikai felelőse a történteknek – hívta fel figyelmet írásában Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint a szálak egészen a Gyurcsány-kormány alatt megköttetett privatizációs szerződésig nyúlnak vissza.Kubatov szerint Stummer János még éjjeliőrnek sem való
Kubatov Gábor közösségi oldalán reagált Stummer János azon állításaira, miszerint a Fidesz pártigazgatója küldte embereit péntek este a Dunaferrhez. A gyárkomplexumba egy külsős biztonságiakból álló, ötvenfős csoport próbált meg behatolni; az akciót a rendőrségnek kellett megakadályoznia.Nagyobb csapattal térhetnek vissza a biztonságiak a Dunaferrhez
Úgy tűnik, nem zárult le a Dunaferr társaságcsoport tulajdonlása miatti jogvita. A többségi tulajdonos képviseletében eljáró jogász, Mikó István az Indexnek jelezte: a közeljövőben újabb akciót terveznek. Újabb, nagyobb csapattal térhetnek vissza a tegnap megjelent biztonsági erők.Biztonságiak próbáltak bejutni a Dunaferr gyárába, nagy volt a rendőri készültség Dunaújvárosban
Hatalmas volt a rendőrségi készültség Dunaújvárosban, a Vasmű környékén péntek este. A pletykák szerint az ukrán tulajdonosok próbáltak bejutni, miközben bentről a dolgozókat nem engedték ki. A dunaujvaros.com hatalmas rendőri készültségről írt. A lap nem hivatalos információi szerint a Dunaferr társaságcsoport tulajdonlása miatti jogvita eszkalálódott ma délután. A rendőri készültséget a város bevezető útjain és a Vasmű téri főkapunál észlelték.A Dunaferr április végéig meghosszabbítaná a korábban felmondott kollektív szerződést
Az ISD Dunaferr vezetése április végéig fenntartaná az általa tavaly augusztus közepén felmondott kollektív szerződés feltételeit, és így továbbra is biztosítaná a szerződésben foglalt dolgozói juttatásokat az új kollektív megállapodás megkötéséig – közölte a társaság kedden.Ajánljuk még