Pesti Srácok

Elkezdték leállítani a Dunaferrt, a kormány törvényi erővel mentené meg a vasüzemet

null

Fokozatosan leáll a Dunai Vasmű kokszolója, ezzel elkezdődött a Dunaferr leállítása. Kedden állítólag már tömegesen mondtak fel a dolgozók - erről beszélt Dunaújváros polgármestere a Népszavának. A kormány törvényi beavatkozással mentené meg a vasműt, és kifejezetten a Dunaferr helyzete miatt módosította a kormány a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényt - állítja belső információkra hivatkozva a Portfolió. A lap úgy tudja, hogy lehetséges vevővel is folynak tárgyalások.

A vasmű két kohója már augusztusban, illetve novemberben leállt, a hideg- és meleghengermű a múlt héten fejezte be az árutermelést. Most pedig a Dunaferr orosz cégvezetője, Jevgenyij Tankilevics közölte Dunaújváros vezetésével, hogy fokozatosan teljesen leállítja az üzemet.

A kokszoló még működött eddig, de a gyáregységnek a leállítási folyamatát is elindítják szerdán.

A kokszoló hetek alatt fog kihűlni, és utána már nem lehet többé újraindítani, különben beomlik a fala. Egy új kokszoló viszont legalább százmilliárdba kerül, így a Dunai Vasműnek gyakorlatilag vége - írja a Népszava. Megjegyzik, hogy a cégegyüttes mögött álló részvénytársaság ugyan nem közli a mérlegét évek óta, de a vasmű adóssága akár a százmilliárdot is elérheti.

A részvénytársaságot felszámolhatják, így akár 4-5 ezer embert is elbocsáthatnak. De helyi hírek szerint már a napokban tömegével elkezdtek felmondani az emberek, hogy mielőtt új munkahelyet találjanak.

PestiSracok facebook image

Közben a Portfolió arról ír, hogy a kormány nem hagyja annyiban a dolgot és próbálja törvényi beavatkozással megmenteni a nagy múltú vasművet.

Tény, kedden este rendeletben módosította a kormány a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényt. A Portfolió úgy tudja, hogy a törvénymódosítás a Dunaferr miatt történt és ha a módosítás hatályba lép el is kezdődhet a Dunaferr felszámolása.

Az új jogszabály egyúttal lehetőséget is ad a helyzet rendezésére, új tulajdonos bevonásával.

Az Orbán Viktor által aláírt, és szerdán hatályba lépő rendelet lényeges pontjai "(1) A Ctv. 84. § (1) bekezdését azzal a kiegészítéssel kell alkalmazni, hogy ha a cégbíróság hivatalból tudomást szerez arról, hogy a cég a) több mint négyszáz napja nem tett eleget a számviteli törvény szerinti éves beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, és b) az utolsó letétbe helyezett éves beszámolója szerinti értékesítésének nettó árbevétele eléri vagy meghaladja a tízmilliárd forintot. -idézi a lap.

A Portfolió úgy tudja, hogy a Dunaferr átvételéről folytak tárgyalások a kormány és a Liberty Steel között, és a potenciális vevő ígéretet tett arra is, hogy a gyárat teljes egészében fent kívánja tartani, érdekelt a folyékony fázis működtetésében és képes is azt ellátni, a folyamatos nyersanyagellátást biztosítani.

A Dunaferr a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója és mint ilyen, az egész város és környékének meghatározó jelentőségű gazdasági szereplője. A legutolsó nyilvános beszámoló adatai szerint 4500 főt alkalmaz a társaságcsoport, de a beszállítókon keresztül még további több ezer munkavállaló jövedelme és család sorsa függ a gyár jövőjétől.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.